„Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.” (Róm 8:14)
Úgy jelent meg Krisztus az emberek között, mint Isten követe. Úgy beszélt, mint akinek hatalma van, erőteljes kifejezésekkel jellemezte önmagát, híveitől feltétlen hitet és engedelmességet követelt. Mi mint nép, az ő Igéjében lefektetett alapelvekre építjük hitünket. Odaszántuk szívünket és lelkünket az élő Igének való engedelmességre, és arra, hogy követjük az „Így szól az Úr” szavát.
Jelenlegi és jövőbeli reménységünk is a Krisztussal és Istennel való kapcsolatunktól függ. Pál apostol mély értelmű szavakkal erősíti meg hitünket ebben a vonatkozásban. Azoknak, akiket Isten Lelke vezérel, akiknek szívében Krisztus kegyelme lakozik, ezt írja: „Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.” (Róm 8:16-17) „Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!” (15. vers)
Krisztus arra hívott el, hogy jöjjünk ki a világból és különüljünk el attól. Arra hívott el, hogy szent életet éljünk, hogy szívünk folyamatosan Istenhez vonzódjék, és életünkben szüntelenül jelen legyen a Szentlélek. Aki igazán hisz Krisztusban, azon meglátszik, hogy szeretetének kegyelme lakik szívében. Aki valaha elidegenedett Istentől, az most a vele való közösségről tesz bizonyságot, s akin valaha érzéki természete uralkodott, most azon az isteni jellemvonások láthatók.
Isten gyermekeinek az igazság munkásaivá, állandó Istent-keresőkké és akaratának állandó cselekvőivé kell válniuk. Ez teszi őket teljessé Krisztusban. Angyalok, emberek és az el nem bukott világok lakói előtt kell bizonyítaniuk, hogy életük Isten akaratával megegyezik, s hogy ők országa alapelveinek hűséges megvalósítói. A Szentlélek – aki hit által lakik szívükben – közösségbe hozza őket Krisztussal és egymással, és megtermi bennük a szentség drága gyümölcseit. (Review and Herald, 1909. augusztus 19.)
