„És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.” (Ef 4:30)
Szeretném minden testvér és testvérnő emlékezetébe vésni, hogy a Szentlélek megszomorítása komoly dolog. Ez akkor történik meg, amikor az emberi hírnökök a saját maguk útját járják, a hasznukért munkálkodnak és visszautasítják, hogy Isten szolgálatába lépjenek, mert a kereszt túl nehéz, vagy az önmegtagadás túl nagy ár számukra. A Szentlélek minden szívbe szeretne beköltözni. Ha mint tiszteletreméltó vendéget örömmel köszöntik, akkor azok, akik befogadták őt, teljessé lesznek Krisztusban; az elkezdett jó munka befejeződik; és a tisztátalan gondolatok, a visszás érzelmek és a lázadó tettek helyét szent gondolatok, mennyei érzelmek és krisztusi cselekedetek foglalják el.
A Szentlélek mennyei tanító. Ha figyelünk leckéire, akkor bölcsek leszünk az üdvösségre. De jól kell vigyáznunk szívünkre, mert túl gyakran feledkezünk el a kapott mennyei utasításról, és szentségtelen szívünk természetes hajlamai szerint akarunk cselekedni. Mindenkinek meg kell vívnia a harcot saját énjével. Figyeljünk a Szentlélek tanításaira! Ha ezek szerint cselekszünk, akkor ő újra és újra megismétli ezeket, míg a benyomások olyanok nem lesznek, mintha örök sziklába véste volna őket.
Isten megvásárolt bennünket, és minden emberi szívben igényt tart a trónra. Lelkünket és testünket alá kell rendelnünk neki; természetes szokásainkat és vágyainkat pedig lelkünk magasabb rendű szükségleteinél alábbvalónak kell tartanunk. Ebben a munkában azonban nem hagyatkozhatunk önmagunkra. Nem követhetjük biztonsággal saját iránytűnket. A Szentléleknek kell megújítania és átalakítania bennünket. Isten szolgálatában nem lehet félmunkát végezni. Akik azt vallják, hogy Istennek szolgálnak, s mégis természetes ösztöneik szerint élnek, azok félrevezetik önmagukat. Krisztus mondta: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből” (Mt 22:37), „…ezt cselekedd, és élsz.” (Lk 10:28) (Manuscript Releases, 18. kötet, 47-48. oldal)
