Most van itt a bűnbánat ideje

    „Mint együttmunkálkodók intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét. Mert ő mondja: Kellemetes időben meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja.” (2Kor 6:1-2)

    P. testvér azt kérdezted, hogy elkövetted-e a bűnt, melyre nincs bocsánat sem ebben az életben, sem az eljövendőben? Válaszom ez: Nem látok semmi bizonyítékot arra, hogy ezt tetted volna. Mi is a Szentlélek elleni bűn? Szándékosan a Sátánnak tulajdonítani a Szentlélek munkáját. Tegyük fel például, hogy valaki tanúja az Isten Lelke különleges tevékenységének. Meggyőző bizonyíték birtokában van, hogy valakinek a tevékenysége összhangban áll a Szentírással, a Szentlélek tanúsítja a lelkének, hogy a munka Istentől származik. Később azonban kísértésbe esik: gőg, önhittség, vagy más ördögi vonás lesz úrrá rajta és elveti e tevékenység isteni eredetének összes bizonyítékát: kijelenti, hogy amit azelőtt a Szentlélek hatalmának ismert el, azt a Sátán hatalma vitte végbe. Isten az ő Szentlelkének közvetítésével munkálkodik az ember szívén.

    Ha valaki szándékosan elveti a Szentlelket és kijelenti, hogy tevékenysége a Sátántól származik, akkor nincs többé közvetítő számára, akin keresztül Isten érintkezhetnék vele. Azzal, hogy megtagadják a bizonyítékot, melyet Isten kegyelmesen nekik adott, kirekesztik a szívükben ragyogó világosságot, azért a sötétségben hagyatnak. Így bizonyul be Krisztus szava. „Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?” (Mt 6:23) Aki e bűnt elkövette, ideig-óráig Isten gyermekének tűnhet, de mikor a körülmények jobban feltárják a jellemét és felszínre hozzák lelkületét, akkor majd kiderül, hogy az ellenség területén állnak, az ő fekete lobogója alatt.

    Atyafi, a Lélek ma hív téged. Jöjj teljes szíveddel Jézushoz! Bánd meg bűneidet, valld be azokat Istennek, hagyj el minden álnokságot, s magadévá teheted összes ígéretét: „Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!” (Ésa 45:22) Ez a kegyelem hívása. (Testimonies, 5. kötet, 634. oldal)

    Most van itt a bűnbánat ideje - 2019. „Mint együttmunkálkodók intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét. Mert ő mondja: Kellemetes időben meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja.” (2Kor 6:1-2)
    Ellen White
    Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

    Din aceeași categorie

    Jel a nagyvárosok elhagyására

    „Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll...

    Isten törvényét érvénytelenítik

    „Ideje, hogy az Úr cselekedjék, megrontották a Te törvényedet.” (Zsolt 119,126)„Eljön az idő, amikor nemzetünk...

    Vasárnapi missziómunka

    „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és...

    Bölcsességre van szükségünk

    „Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett juhaihoz.” (Mát 10,6)„Amikor az emberek gyakorlati élete nem kerül...

    Publicate astăzi

    Șase ani la câțiva centimetri de moarte

    Singurul care nu Se limitează la a coase rănile, ci le și curăță, apoi le vindecă pe deplin este Mântuitorul. Ceea ce vede și atinge El nu va mai putea deveni periculos vreodată; El vindecă pentru totdeauna.

    Ziua Taților

    De Ziua Tatălui, aplică versetul de azi la tatăl tău și oferă-i iertare, dacă este nevoie. Iată o versiune de Ziua Tatălui a textului din Filipeni 4:8: „La urma urmelor, copiilor, orice a făcut tatăl vostru adevărat, nobil, drept, curat, demn de iubit, demn de primit, orice faptă bună și orice este lăudabil, aceea să vă însuflețească!”

    Răsplata

    Se poate spune că răsplata imediată şi valabilă a slujirii constă într-o îmbunătăţire a stării de bine şi în bucuria oferirii ajutorului celor care sunt în nevoie. Astăzi, te încurajăm să împlineşti nevoile unei persoane apropiate. Adu-ţi aminte că „oricine dă un pahar de apă unuia din aceşti micuţi în numele unui ucenic nu-şi va pierde răsplata”.

    Ucenicul iubit, fiu al tunetului?

    Doamne, ajută-mă să văd, ca și Tine, ce pot deveni tinerii sub influența Ta și să fiu un canal al iubirii Tale revărsate către ei! PROVOCARE: Roagă-te ca pentru acei tineri greu de iubit, asemenea lui Ioan, să ai dragostea pe care a avut-o Isus față de acesta!

    Jel a nagyvárosok elhagyására

    „Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll...