A lélek türelmesen vár

„Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem.” (Jel 3:20)

Mindannyiunknak – idősnek és fiatalnak egyaránt – szükségünk van arra, hogy Istentől tanuljunk. Emberek is taníthatnak, hogy tisztán lássuk az igazságot, de egyedül Isten tudja megtanítani a szívet arra, hogy a megmentő igazságot elfogadja, mely azt jelenti, hogy jó és őszinte szívvel elfogadjuk az örök élet igéit. Az Úr türelmesen vár arra, hogy taníthasson és vezethessen minden vágyakozó szívet. A hiba nem a készséges Oktatóban, a világ legnagyobb tanítójában, hanem a tanulóban van, aki saját benyomásaihoz és elképzeléseihez ragaszkodik, nem adja fel emberi elméleteit, nem jön alázattal tanulni a Mesterhez. Nem engedi, hogy lelkiismeretét és szívét Isten nevelje, fegyelmezze és képezze – ahogy a gazda műveli a földet, és az építész építi a házat. „Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.” (1Kor 3:9)

Mindenkinek szüksége van arra, hogy Isten saját hasonlatosságára munkálja, formálja és alakítsa őt. Kedves barátaim, fiatalok és idősek, Krisztus mondja el nektek az örökkévaló igazságot: „Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. /Ha nem fogadjátok el tanácsadóként Krisztus szavait, nem lesz meg bennetek az ő bölcsessége és lelki élete. / Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, … Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem lakozik és én is abban.” (Jn 6:53-56) Krisztus mondta: „A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet.” (63. vers)

Akik kutatják az Írásokat, és a legkomolyabban szeretnék megérteni azokat, azokban megnyilvánul a Lélek megszentelő ereje azáltal, hogy hitet ébreszt az igazságban, s mivel szívük legmélyébe rejtették az igazságot, így olyan hitük lett, mely szeretet által munkálkodik, és megtisztítja a lelket. Lelki izomzatuk megerősödik az élet kenyere által, mellyel élnek. (Manuscript Releases, 8. kötet, 162-163. oldal)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video