Beteljesedve őbenne

    „És ti Őbenne vagytok bételjesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak.” (Kol 2:10)

    Nem léphetsz be a mennybe, ha bármi fogyatékosság vagy hiba van jellemedben. A mennyre most, ebben a problémákkal teli életben kell felkészülnöd. Ha Krisztus eljövetelekor be akarsz lépni az igazak lakhelyére, akkor Isten Lelke hathatós indíttatására van szükséged, hogy személyes tapasztalatod legyen és teljessé lehess Őbenne, akiben lakozik az Istennek teljessége testileg. Krisztus igazságának ereje által el kell hagynunk minden romlottságot. Lelkünknek élő kapcsolatban kell lennie Üdvözítőjével. Állandóan nyitva kell tartanunk a közöttünk és Isten közötti érintkezés csatornáit, hogy lelkünk növekedhessen a kegyelemben és az Úr ismeretében.
    De mennyien vannak, akik nem imádkoznak! Ők úgy érzik, hogy a bűn kárhoztatása alatt vannak, és nem mehetnek Istenhez addig, míg nem tettek valamit kegyei elnyeréséért, vagy esetleg amíg Isten meg nem feledkezik törvényszegéseikről. Így szólnak: „Nem tudok harag és kételkedés nélküli szent kezeket felemelni Isten előtt, ezért nem jöhetek hozzá.” Így hát távol maradnak Krisztustól. Bűnt követnek el, akik így tesznek, mert nélküle senki sem tud mást cselekedni, csak gonoszt.

    Amikor bűnt követsz el, azonnal a kegyelem trónjához kell sietned és mindent elmondanod Jézusnak. Szívedet a bűn feletti szomorúságnak kell betöltenie, mivel a bűn által lelkiségedet gyöngítetted meg, megszomorítottad a mennyei angyalokat, megsebezted és megsértetted Üdvözítőd szerető szívét. Amikor töredelmes lélekkel kérted Jézus bocsánatát, hidd el, hogy megbocsátott neked. Ne kételkedj isteni kegyelmében, és ne utasítsd el végtelen szeretetének vigasztalását!

    Ha gyermeked engedetlen volt és rosszat követett el ellened, de utána megtört szívvel jött hozzád, hogy bocsánatot kérjen, akkor tudod, hogy mit tennél. Tudod, milyen gyorsan szívedre ölelnéd őt és arról biztosítanád, hogy iránta való szereteted nem változott meg, hibáját pedig megbocsátottad. Talán irgalmasabb vagy, mint kegyelmes mennyei Atyád, aki annyira szerette a világot, hogy „az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”? (Jn 3:16) Úgy kell Istenhez menned, ahogy a gyermekek mennek szüleikhez. (Bible Echo, 1892. február 1.)

    Ellen G. White

    Beteljesedve őbenne - 2019. „És ti Őbenne vagytok bételjesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak.” (Kol 2:10)
    Ellen White
    Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

    Din aceeași categorie

    Biztos menedék

    „Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, felmutatja a föld...

    A biztos prófétai szó

    „Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha...

    A mennyei kapukon át

    „Hit által vitetett fel Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az...

    Sátán utolsó hadjárata

    „Fiacskáim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok...

    Publicate astăzi

    Dubluri în casă

    Dacă ai măcar un lucru în dublu exemplar, atunci ești mult mai bogat decât foarte mulți care încă nu au reușit nici măcar cât tine. Nu uita să-I fii recunoscător lui Dumnezeu pentru tot ce ai!

    Vei merge acolo unde Dumnezeu te trimite?

    Mă rog ca, atunci când ești singură și tristă, să arunci asupra lui Dumnezeu toate îngrijorările tale. Lasă-L pe El să le ducă pentru tine. El a promis să-ți meargă alături la fiecare pas.

    O generație de înţelepţi

    Tu poţi deveni un mijloc prin care cei bătrâni să primească răspuns la cererea lor pentru ocrotire. E posibil ca Dumnezeu să te cheme să uşurezi poverile unui vârstnic care este sau nu un membru al familiei tale.

    Învață să asculți!

    Duhule Sfânt, vreau să învăț de la Tine cum să ascult eficient! PROVOCARE: Propune-ți astăzi să fii receptiv la mesajele copilului tău!

    Biztos menedék

    „Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, felmutatja a föld...