„Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben.” (Ef 4:2)
Meghívlak, hogy nézz fel a Golgota férfiára! Nézz fel rá, kinek feje a töviskoronát hordta, aki elviselte a kereszt szégyenét, aki lépésről lépésre haladt lefelé az alázat ösvényén. Nézd Őt, aki a fájdalmak férfia volt, betegségek ismerője, aki utált, és az emberektől elhagyott volt. „Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá.” (Ésa 53:4) „És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” (5. vers) Nézd a Golgotát, míg szíved meglágyul Isten Fia lenyűgöző szeretetének láttán. Ő mindent megtett azért, hogy a bukott embert felemelje és megtisztítsa.
Lehetséges az, hogy ne valljuk meg Őt? Vajon Krisztus vallása megalázza-e annak elfogadóját? Nem, nem jelent lefokozást az, ha valaki a Golgota Férfiának nyomdokaiba lép. Nap mint nap üljünk le Jézus lábaihoz, és tanuljunk tőle, hogy beszélgetésünkben, viselkedésünkben, ruházkodásunkban és minden dolgunkban az a tény legyen nyilvánvalóvá, hogy Jézus irányít bennünket és uralkodik felettünk. Isten arra hív el minket, hogy ne a világban járjunk, hanem azon az ösvényen, mely az Úr megváltottai részére van fenntartva. Teljesen át kell adnunk magunkat Istennek, Krisztust pedig vallanunk az emberek előtt.
„Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.” (Mt 10:33) Milyen jogon valljuk magunkat keresztényeknek, miközben életünkkel és tetteinkkel megtagadjuk Urunkat? „És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó énhozzám. A ki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét énérettem, megtalálja azt.” (38-39. vers) Minden nap meg kell tagadnunk önmagunkat, fel kell vennünk keresztünket, és követnünk kell a Mester lábnyomait.
Ó, bár a Szentlélek keresztsége végbemenne bennetek, és Ő betölthetne titeket! Akkor napról napra mindjobban átalakulnátok Isten képmására, és életetek minden mozzanatában ezt kérdeznétek: „Megdicsőítem-e ezzel Mesteremet?” A jó cselekedetek türelmes gyakorlása által keresnétek a dicsőséget és tisztességet, mígnem megkapjátok az örök élet ajándékát. (Review and Herald, 1892. május 10.)
Ellen G. White
