„Hogy a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett.” (2Kor 8:2)
Csak akkor győzhetjük le az önzést, és sajátíthatjuk el Krisztus értelmét, ha teljesen elismerjük a keresztényi indítékokat, ha lelkiismeretünk felébred a kötelességek elvégzésére és isteni fény járja át szívünket és jellemünket. A Szentlélek, aki az emberi szívekben és jellemekben munkálkodik, ki fog űzni minden önző hívságot és látszatszentséget.
Amikor Isten küldötte üzenetet közvetít a gyülekezet felé, Isten szól a néphez, felébreszti lelkiismeretüket, hogy emlékezzenek rá, hogy nem adták vissza az Úrnak őszintén a tizedet és amikor kényelmetlen volt, akkor adományokat sem hoztak neki. Az Úr pénzét saját magukra költötték: házakat építettek, lovakat és fogatokat, vagy földet vásároltak. Nagy haszon reményében tették ezt és minden évben ugyanazok voltak a kifogásaik. „Avagy az ember csalhatja-é az Istent?” (Mal 3:8) Ó, igen, nagyon sokszor megteszi, aki nem lelki, s nem tudja lelkiképpen megítélni a lelki dolgokat.
Néha az Úr nagy terveket visz végbe a világi, önző embereken keresztül. Elméjüket megvilágosította a Szentlélek, szívük érezte annak lágyító és meggyőző befolyását. Mivel érezték Isten irgalmát és kegyelmét, kötelességüknek tartották, hogy ügyét támogassák és országát építsék. Eszükbe jutottak ezek a kívánalmak: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.” (Mt 6:19-20) Ezek a módos emberek vágyat éreztek arra, hogy részük legyen
Isten királyságában, és megfogadták, hogy eszközeikből áldoznak az Úr ügyének egyes ágaira. Ezt a fogadalmat nem embereknek tették, hanem az angyalok jelenlétében Istennek. Ezeket az önző, önmagukat szerető embereket az angyalok indították a jóra. (Review and Herald, 1893. május 23.)
Ellen G. White
