„Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van.” (Zsid 10:35)
János mondja: „És ez az a bizodalom, amellyel őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket: És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk őtőle.” (1Jn 5:14-15) Fejtsük ki bővebben ezeket a dolgokat az emberek előtt, hogy ismereteik bővüljenek és hitük növekedjék. Bátorítani kell őket arra, hogy több mindent kérhetnek Istentől és kételkedés nélkül igényelhetik az ő kegyelmének gazdagságát, mert Jézus által beléphetünk a legnagyobb Felség tróntermébe. Az ő érdemei által s a Szentlelken keresztül járulhatunk az Atyához.
Ó, bár mélyebb tapasztalatokat szereznénk az imaéletben! Bizodalommal járulhatunk Istenhez, tudva azt, hogy mit jelent bírni a Szentlélek jelenlétét és hatalmát. Megvallhatjuk bűneinket, és már kérésünk közben is tudhatjuk, hogy Ő megbocsátja vétkeinket, mert megígérte a bocsánatot. Gyakorolnunk kell a hitet, igazi komolyságot és alázatosságot kell tanúsítanunk. Ezt nem tudjuk megtenni a Szentlélek segítsége nélkül.
Mélyen le kell borulnunk Krisztus lábaihoz és nem szabad dédelgetnünk az önzést, nem szabad önmagunkat dicsőítenünk, hanem egyszerűen keresnünk kell az Urat, kérnünk kell Szentlelkét, ahogy a kisgyermek kéri a kenyeret szüleitől. Meg kell tennünk saját részünket: fogadjuk el Krisztust személyes Megváltónknak és a Golgota keresztje alatt nézzünk fel rá és élünk. Isten elkülöníti gyermekeit önmaga számára. S ahogy összeköttetésbe kerülnek vele, övék lesz Isten ereje és az fog uralkodni bennük. Önmagunktól semmit sem cselekedhetünk, de a Szentlélek kegyelme által életben és fényben részesülhetünk, lelkünk pedig megtelik Isten és a szentség iránti komoly vágyakozással. Ezután Krisztus elvezet bennünket a kegyelem trónjához és felöltöztet minket saját igazságába, mert a mennyei Atya szeret minket. Szántszándékkal vaknak és makacsnak kellene lennünk ahhoz, hogy kételkedjünk abban, hogy az Ő szíve értünk dobog. Míg Jézus, a mi Közbenjárónk esedezik értünk a mennyben, a Szentlélek munkálkodik bennünk, hogy munkálja mind az akarást, mind a véghezvitelt jókedvéből. Az egész menny érdeklődik lelkünk üdvössége iránt. Akkor mi okunk van a kételkedésre abban, hogy az Úr a jelenben és a jövőben is segít nekünk? (Signs of the Times, 1892. október 3.)
Ellen G. White
