„És mivel Énókh Istennel járt vala; eltűnék, mert Isten magához vevé.” (1Móz 5:24)
Az istenfélelem a keresztényi jellem gyümölcse. Ha kapcsolatban vagyunk a Szőlőtővel, akkor a Lélek gyümölcseit fogjuk teremni. A Szőlőtő élete az vesszőkben nyilvánul meg. Közeli és bensőséges kapcsolatban kell lennünk a mennyel, hogy az istenfélelem gyümölcsét teremjük. Jézusnak vendéggé, családtaggá kell lennie otthonunkban, ha az ő képmását tükrözzük és hirdetjük, hogy a legnagyobb Fenség fiai és leányai vagyunk.
A vallás csodálatos áldás az otthonban. Ha az Úr velünk lakozik, akkor úgy érezhetjük magunkat, mintha Krisztus mennyei családjának tagjai lennénk. Tudatában lehetünk annak, hogy angyalok szemlélnek minket, ezért modorunk kedves és elnéző lesz. Azzal készülünk fel, hogy belépjünk a mennyei udvarokba, hogy az udvariasságot és istenfélelmet ápoljuk magunkban. Beszélgetésünk szent lesz, gondolataink a mennyei dolgoknál időznek.
Énókh Istennel járt. Életének minden területén tisztelte Istent. Otthonában és munkájában egyaránt ezt kérdezte: „Elfogadhatja-e ezt Isten?” És mivel megemlékezett Istenről, követte az ő tanácsát, jelleme megváltozott, istenfélő emberré vált, akinek útja kedves volt Isten előtt. Az Ige arra buzdít minket, hogy az istenfélelemhez ragasszunk testvéri szeretetet. Ó, milyen szükségünk van arra, hogy megtegyük ezt a lépést, s ezt az újabb vonást beépítsük jellemünkbe! Sok hívő otthonában kemény, támadó lelkület nyilvánul meg. A kritikus szavak és rosszindulatú tettek sértik Istent. A diktatórikus parancsok, s a gőgös, arrogáns viselkedés nem fogadhatóak el a menny számára. A testvérek között azért van olyan sok nézeteltérés, mert elmulasztották elsajátítani a testvéri szeretetet. Úgy kell szeretnünk egymást, ahogy Krisztus szeretett minket.
Egy ember igazi értékét a menny Ura határozza meg. Ha földi otthonában rosszindulatú, akkor alkalmatlan a mennyei otthonra is. Ha saját feje után megy és nem törődik azzal, hogy ezzel kit sért meg, akkor nem lenne elégedett a mennyben sem, ha nem uralkodhatnék. Krisztus szeretetének kell irányítania szívünket, s akkor otthonainkban Isten békessége fog lakni. (Review and Herald, 1888. február 21.)
Ellen G. White
