„És imádkozám az Úrhoz, az én Istenemhez, és vallást tevék, és mondám: Kérlek, oh Uram, nagy és rettenetes Isten, aki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, akik őt szeretik és teljesítik az ő parancsolatait. Vétkeztünk és gonoszságot míveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened, és eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtől.” (Dán 9:4-5)
A hamis megszentelődés dicsekvő, önigazult lelkülettel jár együtt, mely idegen a Biblia vallásától. A Lélek gyümölcsei a szelídség és az alázat. Dániel próféta a valódi megigazulás példája volt. Dániel „kedves férfiú” (Dán 10:11) volt a menny előtt és oly kegyeket kapott, melyekre ritkán méltatnak földi halandókat. Jellemének tisztaságát és rendületlen hűségét azonban alázatossága és töredelmessége eredményezte.
Ez a tiszteletben álló próféta, ahelyett hogy azt állította volna magáról, hogy ő tiszta és szent, azonosította magát a valóban bűnös Izráellel és népéért könyörgött Istenhez: „nem a mi igazságunkban, hanem a te nagy irgalmasságodban bízva terjesztjük elődbe a mi esedezése minket.” (Dán 9:18) „Vétkeztünk, gonoszul cselekedtünk!” (15. vers), és „a mi bűneinkért és a mi atyáink hamisságaiért gyalázatára van Jeruzsálem és a te néped mindeneknek mikörülöttünk.” (16. vers)
Dániel kijelenti: „És még szólék és imádkozám, és vallást tevék az én bűnömről, és az én népemnek… bűnéről” (20. vers), miközben Isten Fia megjelent neki imáira válaszul és utasítást adott neki. Dániel erről azt mondja: „orcám eltorzula, és oda lőn minden erőm.” (Dán 10:8)
Aki igazán törekszik arra, hogy tökéletes keresztényi jellemet fejlesszen ki, az soha nem fog abban a hiedelemben élni, hogy ő bűntelen. Minél többet elmélkednek Krisztus jellemén, s minél jobban megközelítik az ő isteni képmását, annál tisztábban fogják észlelni Mesterük makulátlan tökéletességét és annál inkább érzik saját gyengeségüket és hibáikat. Akik azt állítják magukról, hogy bűntelenek, azok azt bizonyítják, hogy még messze állnak a szentségtől. Ez azért van, mert nem ismerik igazán Krisztust, ha úgy tudnak önmagukra nézni, mintha az ő jellemét tükröznék. Minél nagyobb a távolság köztük és a Megváltó között, saját szemükben annál igazabbnak tűnnek. (The Spirit of Prophecy, 4. kötet, 301-302. oldal)
Ellen G. White
