„Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.” (1Kor 2:10)
Napjainkban még nagy munka vár ránk, és még félig sem ismertük fel, mi mindent szeretne tenni az Úr népéért. Beszélünk az első és a második angyali üzenetről, valamennyire értjük a harmadik angyal üzenetét is; de jelenlegi tudásunkkal nem szabad megelégednünk. Hittel és bűnbánattal teljes kéréseinknek fel kell szállniuk Istenhez, hogy megérthessük a titkokat, melyeket Isten szeretne tudatni szentjeivel. Rá kell jönnünk, hogy ha a Szentlélek nem tanít bennünket, akkor nem értelmezzük helyesen a Bibliát, mert az még a tanultak számára is lepecsételt könyv, noha a saját szemükben ők bölcsek. Jézus szó szerint értette amikor úgy utasította tanítványait, hogy „kutassák az Írásokat”.
A kutatás azt jelenti, hogy igét igével, lelki dolgokat lelkiekkel kell összevetni. Nem szabad megelégednünk felületes tudással. Kutatnunk kell az elrejtett kincs után, mely a mélyben rejtőzik, ahogy a kereskedő is kutat a drága gyöngyök után. Az igazság szorgalmas kutatójának fény, ragyogó fény lesz a jutalma. Sokan vannak, akik nem teszik próbára szellemi erejüket és így nem is tapasztalják meg, mit jelent teljes erőbedobással keresni az igazságot. Lehetetlen az, hogy a Szentlélek úgy áradjon ki rád, hogy nem is érzed annak szükségességét, és nem vágysz sokkal jobban kiáradására, mint ahogyan most teszed.
Fel kell ismerned, hogy az örökkévalóság határán élsz, hogy Krisztus nagyon hamar eljön, s hogy az egész menny érdeklődik a most folyó munka iránt, melynek célja, hogy felkészítsen egy népet az Ő eljövetelére. Ha valaha is volt egy nép, melynek szüksége volt arra, hogy hallgasson a Hű Tanúbizonyságnak a laodiceai gyülekezethez intézett üzenetére, hogy legyen buzgóságos és térjen meg; akkor ez az a nép. Ez előtt nyíltak meg a jelenre szóló rendkívüli igazságok, s ez az, amely nem él a neki adott rendkívüli előjogoknak és kötelezettségeknek megfelelően. Sokat veszítettünk azzal, hogy nem éltünk azoknak az ünnepélyes igazságoknak a világosságában, melyekről azt valljuk, hogy hiszünk bennük. (Review and Herald, 1889. június 4.)
Ellen G. White
