Elmélkedjünk isten igéje felett!

„Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!” (Zsolt 119:97)

Az embernek nem a homályos emberi hagyományokra és szokásokra van szüksége ahhoz, hogy érthetővé tegye a Szentírást. Ugyanolyan ésszerű ezt képzelni, mint azt, hogy a napnak, mely déli verőfényben ragyog az égen, a földi fáklyák fényének pislogására volna szüksége, hogy megnövelje fényét. A Biblia minden kötelességet világosan közöl, minden tanulságot érthetően megfogalmaz. Krisztus ajándéka és a Szentlélek megvilágosító munkája bemutatja nekünk az Atyát. Az Ige bölccsé tud tenni férfiakat, nőket és fiatalokat az üdvösségre.

„A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre. Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2Tim 3:16-17) Egyetlen könyv sem annyira alkalmas a gondolatok felemelésére és a képességek felélesztésére, mint a Biblia világos, nemessé tevő igazságai.
Ha az emberek úgy tanulmányoznák Isten Igéjét, ahogy azt kellene, akkor olyan széles látókörre, nemes jellemre és szilárd céltudatosságra tennének szert, amilyen ritkán látható napjainkban.

Kevés hasznot meríthetünk a Szentírás gyors olvasásából. Van, aki elolvassa az egész Bibliát, mégsem látja meg annak szépségeit és nem fogja fel jelentőségének mélységét. Egy szakaszt addig kell tanulmányozni, míg annak jelentése nem tiszta értelmünk számára, nem egyértelmű az összefüggése a megváltási tervvel, és az az egy szakasz sokkal értékesebb lesz, mintha sok fejezetet olvastunk volna el határozott szándék nélkül, s anélkül, hogy pozitív utasításokat nyertünk volna. Tartsd magadnál a Bibliádat!

Amint lehetőséged adódik, olvasd és vésd emlékezetedbe a bibliaszövegeket! Még ha az utcán sétálsz, akkor is elolvashatsz egy részt és elmélkedhetsz rajta, így tartva azt emlékezetedben. Soha ne tanulmányozzuk ima nélkül a Bibliát! Mielőtt kinyitnánk annak lapjait, kérnünk kell, hogy a Szentlélek világosítson meg, és megadatik. Amikor Nátánael elment Jézushoz, a Megváltó így szólt: „Ímé egy igazán izráelita, akiben hamisság nincsen.” (Jn1:48) Nátánael megkérdezte: „Honnan ismersz engem? Felele Jézus és monda néki: Mielőtt hítt téged Filep, láttalak téged, amint a fügefa alatt voltál.” (49. vers) Jézus minket is lát, amikor titkos imakamránkban vagyunk, és világosságot kérünk tőle, hogy megérthessük az igazságot. Angyalok jönnek a fény honából azokhoz, akik alázatos szívvel isteni vezetésért könyörögnek. (Atlantic Union Gleaner, 1909. június 9.)

Ellen G. White

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video