„Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2:1)
Akik összeköttetésben vannak Istennel, azok a Szentlélek erejének csatornái. Aki naponta beszélget Istennel, de egy pillanatra elfordítja Jézusra szegezett tekintetét és mégis letéved az ösvényről, az nem azért van, mert szántszándékkal vétkezett; mert amikor észreveszi hibáját, visszafordul és újra Jézusra emeli szemét. Az a tény, hogy vétkezett, nem teszi őt kevésbé értékessé Isten szemében. Tudja, hogy közösségben van a Megváltóval, s amikor az Úr megfeddi őt az ítélet valamilyen formájával, nem megy el sértődötten, Istenre panaszkodva, hanem vereségét győzelemre fordítja. Megtanulja a leckét Mestere szavaiból, és figyel arra, hogy a gonosz nehogy újra elhitesse.
Akik igazán szeretik Istent, azoknak állandó bizonyosságuk van afelől, hogy Isten szereti őket, hogy közösségük van Krisztussal, s hogy szívüket az iránta érzett forró szeretet fűti. Teljes meggyőződéssel hiszik a jelenvaló igazságot. Bizonyossággal mondhatják: „Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemlélői voltunk az ő nagyságának… És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben.” (2Pt 1:16-19)
A belső lelki élet a külső viselkedés által nyilvánul meg. Isten Igéjéről a hírnök tesz bizonyságot, akit Isten ebben az utolsó időben egy üzenettel küldött el, hogy felkészítsen egy népet az Úr napjára. „Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!” (Ésa 52:7)
Az úgynevezett művelt ember bölcsességére nem lehet építeni, hacsak nem vett és nem vesz leckéket Krisztus iskolájában. Az emberek – állítólagos bölcsességükkel – kitervelhetnek és kitalálhatnak elméleteket és filozófiai rendszereket, de az Úr hiábavalónak és ostobának nevezi azokat. Azt mondja az Ige: „Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél.” (1Kor 1:25) (Review and Herald, 1896. május 12.)
Ellen G. White
