„És mikor látták őt a próféták fiai, akik átellenben Jerikónál valának, mondának: Az Illés lelke megnyugodt Elizeuson. És eleibe menének néki, és meghajták magokat őelőtte a földig.” (2Kir 2:15)
A Szentlélek a prófétaiskolákban is munkálkodott, hogy a diákoknak még a gondolatait is összhangba hozza Isten akaratával. Élő összeköttetés volt ezen iskolák és a menny között, s a szerető szívek öröme és hálaadása dicsérő énekekben fejeződött ki, melyekhez az angyalok is csatlakoztak. Ha a tanárok megnyitnák szívüket, hogy befogadják a Lelket, akkor felkészülnének arra, hogy együttműködjenek vele a diákokért folytatott munkájukban, s ha szabad kezet adnak Neki, csodálatos átalakulásokat fog véghezvinni. Minden szívben dolgozni fog, meglágyítja és kifinomítja a jellemet, s E125 a gondolatokat is Krisztus uralma alá vonja…
Ahelyett hogy elnyomják és visszaszorítják, a Szentlelket örömmel kell fogadni és jelenlétét támogatni. Ha a tanárok az Igének való engedelmesség által megszentelik önmagukat, a Szentlélek bepillantást enged nekik a mennyei dolgokba. Ha alázattal és komolyan keresik Istent, akkor a szavak, melyeket addig dermesztő hangsúllyal ejtettek ki, hő lángra kapnak szívükben, s az igazság erővel telve hagyja el ajkukat.
Isten Lelkének közvetítő munkája nem mentesít bennünket talentumaink és képességeink gyakorlásának felelőssége alól, hanem arra tanít meg, hogy hogyan használjuk fel minden erőnket Isten dicsőségére. Ha emberi képességeinket Isten kegyelmének irányítása alá helyezzük, akkor leszünk képesek a földön a legnemesebb célokért munkálkodni. A tudatlanság nem növeli Krisztus egyetlen hitvalló követőjének alázatát vagy lelkiségét sem. Isten Igéjének igazságait minden értelmes kereszténynek értékelnie kell. Krisztust azok dicsőítik meg legnagyobb mértékben, akik értelmesen szolgálnak neki. A nevelés legnagyobb célja az, hogy alkalmassá tegyen arra, hogy Istentől kapott erőinket úgy használjuk fel, hogy közben bemutassuk a Biblia vallását és megdicsőítsük Istent. (North Pacific Union Gleaner, 1909. május 26.)
Ellen G. White
