„Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.” (2Kor 5:20)
Krisztus követei vagyunk, és életcélunk nem hírnevünk megőrzése, hanem lelkek megmentése a kárhozattól. Naponként arra kell törekednünk, hogy ők igazságot és igazságosságot nyerhessenek el. Ahelyett, hogy mellőzöttnek igyekeznénk látszani, hogy ezzel mások együttérzését biztosítsuk a magunk számára, el kell teljesen feledkeznünk magunkról, s ha ezt nem tesszük meg lelki télőképességünk gyakorlása és az igazi kegyesség iránti vágy által, akkor Isten a mi kezünkből fogja számon kérni azokat, akikért dolgoznunk kellett volna. Ő biztosította minden szolgálatában tevékenykedő munkásnak a kegyelmet és a bölcsességet ahhoz, hogy élő levelek lehessenek, melyeket ismerhet és olvashat minden ember.
Ha vigyázunk és imádkozunk, akkor elvégezhetjük mindazt, amit az Úr ránk akar bízni. Ha hűségesen és szorgalmasan teljesítjük kötelességünket, és úgy tekintjük a lelkeket, mint akikről számot kell adnunk, akkor minden botránykövet elhengeríthetünk mások útjából. Ha komoly figyelmeztetésekkel és könyörgéssel, szelíden, de határozottan a lelkünket is kitesszük az elveszendőkért, akkor nyerhetünk lelkeket Krisztusnak.
Szeretném, ha minden testvér emlékezetébe vésné, milyen komoly dolog megszomorítani a Szentlelket. A Szentlélek akkor szomorodik el, amikor az ember saját magáért dolgozik és visszautasítja az Úr szolgálatba hívó szavát, mert a kereszt túl nehéznek és az önmegtagadás túl nagy árnak tűnik előtte. A Szentlélek vágyik arra, hogy ott lakhasson minden szívben. Ha úgy fogadják Őt, mint tiszteletre méltó vendéget, akkor azokat, akik befogadták, teljessé teszi Krisztusban. A jó munkát, melyet elkezdett, be is fogja végezni. Szent gondolatok, mennyei érzések és krisztusi cselekedetek fogják elfoglalni a tisztátalan gondolatok, a hamis érzelgősség és a lázadó tettek helyét.
A Szentlélek isteni tanító. Ha odafigyelünk leckéire, bölcsek lehetünk az üdvösségre. De jól kell őriznünk szívünket, mert túl gyakran feledkezünk el a mennyből kapott utasításokról és törekszünk arra, hogy szentségtelen szívünk természetes hajlamai szerint cselekedjünk. Mindenkinek meg kell vívnia harcát saját énjével szemben. Figyeljünk a Szentlélek tanításaira! Ha azok szerint cselekszünk, akkor újra és újra elismétli azokat, míg olyanok nem lesznek számunkra, mintha örök sziklába véste volna őket. (Counsels on Health, 560-561. oldal)
Ellen G. White
