„Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljön az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra.” (Jn 4:35)
Krisztus szavai ugyanúgy szólnak hozzánk is, ahogy annak idején a tanítványokhoz. Az idő múlik és az Úr arra szólítja fel az ő művének minden területén dolgozó munkásokat, hogy emeljék fel szemeiket és lássák meg, hogy a tájékok már érettek az aratásra. Munkásaink nem fejtik ki erőfeszítéseiket olyan szerteágazóan, ahogyan kellene. Vezető embereink nincsenek tudatában a még elvégezendő munkának. Amikor azokra a városokra gondolok, melyekben még oly kevés munkát fejtettünk ki, ahol még oly sok ezer embert kell figyelmeztetni a Megváltó közeli eljövetelére, akkor égő vágyat érzek arra, hogy bár látnék férfiakat és nőket, ahogy a Szentlélek erejével, a szenvedő lelkek iránti krisztusi szeretettel betöltve elindulnak a munkába.
A közeli városok Isten nélkül élő népét különösen elhanyagoltuk. Szervezett erőfeszítéseket kellene tenni megmentésük érdekében. Most kell dolgoznunk azért, hogy a közöttünk, házunk árnyékában élő „pogányokat” megtérítsük. Új éneket kell ajkukra adnunk, és akkor ők is elmennek, hogy megosszák a harmadik angyali üzenet világosságát másokkal, akik most még a sötétségben vannak.
Nagyon ébereknek kell lennünk mindannyiunknak, hogy amikor az út megnyílik, kiterjeszthessük munkánkat a nagy városokban. Nagyon messze vagyunk attól, hogy a kapott fényt követve belépjünk a városokba és emlékoszlopokat állítsunk Istennek.
Lépésről lépésre kell vezetnünk a lelkeket az igazság teljes világossága felé. Sokan vágyakoznak a lelki eledel után. Addig kell folytatnunk a munkát, míg gyülekezetet nem szervezünk és egy szerény istentiszteleti házat nem építünk. Az Úr nagy bátorságot adott, hogy higgyek abban, hogy sok ember, aki nem a mi hitünket vallja, anyagi eszközeivel jelentős mértékben fog támogatni bennünket. Azt a bizonyosságot kaptam, hogy sok helyen – különösen Amerika nagy városaiban – az ilyen emberek segíteni fognak nekünk. (Pacific Union Recorder, 1902. október 23.)
Ellen G. White
