„Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcsességgel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét. Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak tiköztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg tiköztetek.” (1Kor 2:1-3)
Jönnek majd olyan időszakok, amikor a gyülekezetet isteni erő kavarja fel és ennek eredménye a komoly tevékenység lesz; mert a Szentlélek éltet adó ereje fogja ösztönözni a tagokat, hogy elmenjenek és lelkeket hozzanak Krisztushoz. Ám ha ez az ébredés megindul, a legkomolyabb munkások is csak úgy lesznek biztonságban, ha állandó, buzgó imádság által Istenre hagyatkoznak. Komolyan kell könyörögniük azért, hogy Krisztus kegyelme által mentse meg őket attól, hogy munkájukra büszkék legyenek, vagy tevékenységüket „világmegváltó” dolognak tartsák. Állandóan Jézusra kell nézniük, hogy felismerjék: az Úr ereje végzi a munkát, ezért minden dicsőséget Istennek kell adni.
Az Úr arra hívott el minket, hogy a lehető legnagyobb erőfeszítéseket tegyük meg Isten munkájának kiterjesztéséért, a leglényegesebb pedig az, hogy imádkozzunk mennyei Atyánkhoz. Imádkoznunk kell titkos kamránkban, a családi körben és a gyülekezetben. Házunk népét össze kell fognunk, és komoly erőfeszítést kell tennünk annak érdekében, hogy a család minden tagja részt vegyen a missziós programokban. Törekednünk kell arra, hogy gyermekeink rokonszenvét felkeltse az elveszettekért folyó komoly munka, és hogy ők is mindig és mindenhol a tőlük telhető legtöbbet megtegyék azért, hogy bemutassák Krisztust.
De ne felejtsük el, hogy ahogy a tevékenység köre bővül, és a munka sikeresen folyik, megnő annak a veszélye is, hogy emberi tervekben és módszerekben kezdünk bízni. Arra hajlunk majd, hogy kevesebbet imádkozzunk és hitünk is kisebb legyen. Az a veszély fenyeget, hogy elveszítjük Istentől való függőségünk tudatát, pedig csak ő tudja a munkát sikerre vinni. Ám ennek tudatában se gondolja senki, hogy a gyülekezeti tagoknak kevesebbet kell tenniük. Nem, nem kevesebbet, hanem a Szentlélek mennyei ajándékát elfogadva többet kell tenniük. A világ bölcsessége nem ismeri Istent, és minden emberi hatalom is többé vagy kevésbé ellentétben áll Istennel. Jézusra kell néznünk és a mennyei hírnökökkel együtt kell működnünk, mialatt kéréseinket Jézus nevében terjesszük Isten elé. (Review and Herald, 1893. július 4.)
Ellen G. White
