Isten felhasználja a szerényebb képességeket is

„És monda Mózes az Izráel fiainak: Ímé az Úr név szerint hívta el Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát, a Júda nemzetségéből. És betöltötte őt Istennek lelkével, bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal minden mesterségben.” (2Móz 35:30-31)

A művészetekben való jártasság, ügyesség Isten ajándéka. A lelki ajándékok mellé bölcsességet is ad, hogy helyesen használjuk fel azokat. Amikor azt akarta, hogy a sátort megépítsék, a következőket rendelte: „Ímé, név szerint meghívtam Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát a Júda nemzetségéből. És betöltöttem őt Istennek lelkével, bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal minden mesterséghez.” (2Móz 31:2-3) Ésaiás prófétán keresztül az Úr ezt mondta: „Vegyétek füleitekbe és halljátok szavam, figyeljetek és hallgassátok beszédem! Hát mindig szánt-é a szántó, hogy vessen, és barázdálja és boronálja-é földét? Nemde, mikor elegyengette színét, hint fekete köményt, és szór illatos köményt, s vet sorban búzát és árpát a kijelölt földbe, és tönkölyt a szélére? Így szoktatá őt rendre és tanítá Istene. Mert nem cséplő szánkával csépelik a fekete köményt, és nem szekér kerekével tapodják az illatos köményt; a fekete köményt bottal verik ki, és az illatost pálcával. A búzát csépelik; de nem örökre csépli azt, és bár hajtja rajta szekere kerekét és lovait, de szét nem töreti. Ez is a seregek Urától származott: Ő ád csodás tanácsot és nagyságos bölcsességet!” (Ésa 28:23-29)

Isten a lelki ajándékokat szétosztotta, amint akarta. Mindenkinek úgy adta, hogy az egész test javát szolgálja. Isten rendelése szerint valamilyen formában, de ugyanazon Lélek által mindenkinek kell szolgálnia. Ennek a tervnek felismerése oltalmat jelent a versengés, irigység és a mások megvetése ellen. Ez erősíti az egységet és az egymás iránti kölcsönös szeretetet. (Counsels to Parents and Teachers, 314-315. oldal)

Ellen G. White

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video