„Mert sok szorongattatás és szívbeli háborgás között írtam néktek sok könnyhullatással, nem hogy megszomoríttassatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amellyel kiváltképpen irántatok viseltetem.” (2Kor 2:4)
Mikor Coloradóba mentem, nehéz terhet viseltem értetek, elesettségemben sok-sok oldalt írtam, hogy ezeket majd a táborgyűlésen elolvassátok. Gyöngén és reszketőn ébredtem hajnali három órakor, hogy írjak nektek. Isten beszélt a porhüvelyen keresztül.
Talán azt gondoljátok, hogy ez a közlés nem volt több egy levélnél. Valóban, ez egy levél volt, de a Szentlélek sürgette, hogy elétek vigyem mindazokat a dolgokat, amelyeket megmutatott nekem. Ezekben az általam írott levelekben, bizonyságtételeimben azt adom át nektek, amit az Úr adott át nekem. Egyetlen olyan cikket sem írok, amely az én ötleteimet tartalmazná. Isten mutatott meg nekem látomásban mindent – csillogó trónjának drága sugarait…
Vajon melyik hangot fogadod Isten hangjaként? Mennyi ereje van még az Úrnak tartalékban, hogy kijavítsa tévedéseidet és megmutassa neked az utat? Mennyi hatalma van az egyház vezetésében? Ha nem vagy hajlandó addig hinni, amíg a bizonytalanság legkisebb árnyéka vagy a kétségeskedés minden lehetősége el nem tűnik, akkor sosem fogsz hinni. A tökéletes tudást követelő kétségeskedés sohasem terem hitet. A hit a bizonyítékon nyugszik, nem pedig a bizonyításon. Az Úr azt várja el tőlünk, hogy engedelmeskedjünk a kötelesség hangjának. Még akkor is, ha más hangok arra sarkallnak bennünket, hogy más irányt válasszunk. Őszinte figyelemmel lehet csak megkülönböztetni Isten hangját egyéb hangoktól. Ellene kell állnunk és le kell győznünk a rossz hajlamot, kompromisszum és vita nélkül engedelmeskednünk kell a lelkiismeret szavának, nehogy megszűnjék kérlelése, és az akarat, az ösztön vegye át az uralmat.
Az Úr szava mindenkit elér, aki engedetlenségével és lelki süketségével nem áll ellene a Szentléleknek. Hangját hallhatod a figyelmeztetésekben, a tanácsokban, a feddésekben. Ez Isten üzenete népe felé. Ha határozottabb hívásra, jobb lehetőségekre várunk, Isten visszavonja fényét és a sötétségben maradunk. (Selected Messages, 1. kötet, 27-28. oldal)
Ellen G. White
