„A te esedezésed kezdetén egy szózat támadt, és én eljöttem, hogy megjelentsem; mert te kedves vagy: vedd eszedbe azért a szózatot, és értsd meg a látomást!” (Dán 9:23)
1844 elteltével úgy kerestük az igazságot, mint valami elveszett kincset. Összejöttünk testvéreinkkel, együtt tanulmányoztuk az Igét, és őszintén imádkoztunk. Gyakran késő éjszakáig együtt maradtunk, néha egész éjszaka a Bibliát tanulmányoztuk és világosságért imádkoztunk. Újra és újra összegyűltek a testvérek, hogy a Bibliát tanulmányozzák, hogy megismerjék azt, és felkészüljenek tanításának megvalósítására. Amikor
tanulmányaik során olyan pontra jutottak el, ahonnan nem tudtak tovább menni, Istennek Lelke reám szállt. Látomást láttam, egyértelmű magyarázatát kaptam annak a résznek, amit tanulmányoztak, olyan utasításokkal, amelyek megmutatták, hogyan munkálkodjunk és tanítsunk hatékonyan. Olyan világosságot kaptam, amely megértette velünk Krisztussal, küldetésével és főpapi hivatásával kapcsolatos kérdéseinket.
Egyértelművé vált számomra ez az időszak, mely korunkban kezdődött, és az Isten országába való belépésig tart. És én átadtam az Istentől kapott tanításokat. Akkoriban nem értettem meg a testvérek ellenérveit. Értelmem zárva volt, és nem fogtam fel a tanulmányozott szöveg jelentését. Ez volt életem legnagyobb szomorúságának egyike. Az értelem ilyen fokán álltam mindaddig, amíg hitünk – Isten Igéjével
összhangban lévő – alapelvei nem tisztázódtak előttünk. A testvérek tudták, hogy a látomáson kívüli állapotban nem értettem ezeket a dolgokat, ezért a kinyilatkoztatásokat mint mennyből jövő fényt fogadták.
Sok tévedés merült fel, s bár alig voltam idősebb, mint egy gyermek, az Úr egyik helyről a másikra küldött, hogy megdorgáljam azokat, akik e téves elveket vallják. Volta olyanok, akik a fanatizmus veszélyéhez közeledtek, és Isten megparancsolta nekem, hogy adjam át nekik a menny intését. (Review and Herald, 1905. május 25.)
Ellen G. White
