„Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét az ő megismerésében.” (Ef 1:17)
A prófécia vonalán haladva egyre több igazság vált nyilvánvalóvá Isten Igéjéből. Ezek ma is szent és örök igazságok. Akik lépésről lépésre végigjárták tapasztalataink történelmét és látták a próféciákban az igazság láncolatát, készek voltak elfogadni és engedelmeskedni a világosság minden egyes sugarának. Imádkoztak, böjtöltek, kutattak az igazság után, mint elrejtett kincsek után, és a Szentlélek – tudjuk – tanított és vezérelt bennünket. Sok, az igazsághoz hasonlatos elmélet született, és összevegyültek félreértelmezett és nem odaillő igehelyekkel, melyek ekképpen veszélyes téveszméket hoztak létre.
Nagyon jól tudjuk, hogyan állt össze az igazság minden egyes pontja, hogyan pecsételte meg őket Isten Szentlelke. De minden időben hallottuk: „Itt az igazság!”, „Nálam az igazság; kövessetek engem!” És nem maradt el az intés: „Nem küldöttem e prófétákat, de ők futottak.” (Jer 23:21)
Az Úr vezetését felismertük. Legcsodálatosabb az igazság kinyilatkoztatása volt. A menny Istene pontról pontra mutatta be az igazságot. Ami régen igazság volt, az ma is az. De nem szűnnek a hangok: „Ez az igazság. Új világosságom van.” Ám ezek az új világosságok a prófétai vonalon nyilvánvalóan az Ige helytelen alkalmazásából születtek, és szelek játékának tennék ki Isten népét, mint egy horgony nélküli hajót. Ha az Ige tanulmányozója befogadná azt az igazságot, amelyet Isten nyilvánított ki népe vezetése során, magáévá tenné és a gyakorlatba átvinné, akkor a világosság élő csatornája lehetne.
De akik fejüket új elméletek gyártására adják, igazságnak és a tévedéseknek egyvelegét kapják, és bár megpróbálják ezt kiváló gondolatoknak feltüntetni, beigazolódik, hogy gyertyáikat nem az isteni oltárról származó fénnyel gyújtották meg, ezért azok csakhamar kialusznak és marad a sötétség. (Manuscript Releases, 17. kötet, 4-5. oldal)
Ellen G. White
