A dogmatikai tévedések elkerülése

    „És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok; amiképpen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint; szinte minden levelében is, amikor ezekről beszél azokban; amelyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére.” (2Pt 3:15-16)

    Az Úr minden bizonnyal nagy dolgokat cselekszik majd érettünk, ha éhezzük és szomjúhozzuk az igazságot. Mindannyian Jézus Krisztus áron vett tulajdonai vagyunk. Nem adhatjuk fel odaadásunkat és nem térhetünk le az odaszentelődés útjáról. Harcolnunk kell azokkal a tévedésekkel és megtévesztésekkel szemben, melyeket azok elméjéből kell kisöpörnünk, akik nem cselekszenek a kapott világossággal összhangban. Egyetlen bizonyosságunk a bibliai igazság.

    Tudom és megértem, hogy a korai tapasztalataink során kapott hitben és világosságban gyökerezünk. Akkor egyik tévedés a másik után következett be, lelkészek és doktorok hoztak új tantételeket. Sok imával  kutattuk a Szent Írást és a Szentlélek megmutatta az igazságot. Néha egész éjszakákat a Szentírás tanulmányozásának szenteltünk, és őszintén kértük Isten vezetését. Egyenes, odaszentelt férfiak és asszonyok gyűltek össze e célból. Isten ereje felhasznált és egyértelműen meg tudtam határozni, hogy mi az igazság és mi a tévedés. Ahogyan hitünk alapjai pontról pontra kirajzolódtak, lábainkat a biztos alapra helyezhettük.

    A Szentlélek megnyilatkozásai során pontról pontra fogadtuk el az igazságot. Elragadtattam látásban és magyarázatokat kaptam. A szentélyről és a mennyei szolgálatról nyertem kinyilatkozásokat, hogy ott állhassunk, ahová a fény tiszta, határozott sugaraival ránk világíthat. Mindezeket az igazságokat megörökítettem írásaimban. Az Úr sosem vonja vissza kimondott szavait. Cselszövő emberek támadhatnak, az ellenség nem nyugszik, hogy lelkeket csábítson el az igazság oldaláról. De mindazok, akik hiszik, hogy White testvérnőn keresztül az Úr üzent, biztonságban lehetnek azoktól a megtévesztésektől, amelyek napjainkban, az utolsó időben támadnak. (Manuscript Release 760, 22-23. oldal)

    Ellen G. White

    A dogmatikai tévedések elkerülése - 2019. „És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok; amiképpen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint; szinte minden levelében is, amikor ezekről beszél azokban; amelyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére.” (2Pt 3:15-16)
    Ellen White
    Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

    Din aceeași categorie

    A biztos prófétai szó

    „Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha...

    A mennyei kapukon át

    „Hit által vitetett fel Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az...

    Sátán utolsó hadjárata

    „Fiacskáim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok...

    Ne dolgozzunk az ördögnek!

    „Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és...

    Publicate astăzi

    De la monoclu la ochelari

    Într-un sens figurat, fiecare dintre noi vede lumea prin propriile lentile. Din acest motiv o vedem atât de diferit. Nu uita acest lucru azi, când vei avea impresia că ceilalți au ceva, că nu văd lucrurile corect. Te va ajuta să manifești mai multă toleranță și înțelegere.

    Iar ei au locuit în mijlocul lor

    Mă rog ca și eu să plâng în pocăință când Dumnezeu trimite mustrarea Sa și apoi să procedez conform harului Său, ca să intru în moștenirea Canaanului ceresc. Fie ca aceasta să fie și experiența ta!

    Bunicuţa

    Despre bunici se spune că nepoţii sunt ca o coroană pentru el. Despre copii, textul spune că părinţii sunt mândri de ei. Toţi suntem incluşi în acest text, chiar dacă nu toţi suntem părinţi sau bunici, toţi suntem copii şi toţi trebuie să avem un respect profund faţă de generaţiile trecute.

    Acceptă-mă așa cum sunt!

    Doamne, Te rog să mă ajuți să-mi accept copilul așa cum este și să-i pot arăta, prin vorbe și fapte, aprecierea mea! PROVOCARE: Ia-ți timp astăzi să stai de vorbă cu copilul tău, să îl asiguri de toată prețuirea pe care i-o porți și să te străduiești ca, prin purtarea ta, să simtă acest sentiment înălțător!

    A biztos prófétai szó

    „Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha...