Isten terve az Egyházzal:A nevelés feladata

„A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség.” (Péld 9:10)

A nevelés igaz célja férfiakat és nőket felkészíteni a szolgálatra. Képességeiket ki kell fejleszteni, majd gyakorlatba átvinni. Főiskoláinkon és gyakorlóiskoláinkban évről évre a keményebb munkát kell végezni. Fiataljaink itt készülnek fel arra, hogy az Úr szolgálatában alkalmas munkásokká váljanak. Az Úr kéri a fiatalokat, hogy válasszák a mi iskoláinkat és gyorsan kapcsolódjanak bele az aktív munkába. Az idő rövid. Krisztus munkásaira mindenütt szükség van. Sürgősen mozgósítani kell azokat, akiknek ezzel a munkával kellene Mesterüknek szolgálniuk.

Iskoláinkat az Úr alapította; és ha azok céljával összhangban működnek, az ott képzett fiatalok gyorsan felkészülnek a missziómunka különböző válfajainak szolgálatára. Egyeseket missziós ápolókká képeznek, másokat házról házra járó könyvárussá, néhányukat evangélistákká vagy lelkészekké. Fel kell készíteni a fiatalokat az egyházi iskolák ellátására is, ahol a gyerekek megtanulhatják a műveltség első alapelveit. Ez nagyon fontos munka, igen jó képességet és gondos tanulást kíván meg.

Sátán igyekszik férfiakat és nőket eltántorítani a helyes alapelvektől. A minden jónak ellensége azt szeretné látni, ha úgy képeznének embereket, hogy azok befolyásukat a rossz oldalán gyakorolják, ahelyett hogy tálentumaikat embertársaik áldására fordítanák.

Őket úgy vezeti, hogy elforduljanak a menny Királyának tett esküjüktől… Azért alapítunk iskolákat, hogy fiataljainkat megerősítsük Sátán kísértéseivel szemben.  Ezekben az iskolákban az élet hasznos dolgaira és Isten mindenkori szolgálatára képezzük őket. Mindazok, akik Isten dicsőségére szeretnének élni, Krisztus szeretetétől indítva őszintén vágyakoznak arra, hogy felkészüljenek a különleges szolgálatra. Ez a szeretet végtelen erőt ad és isteni teljesítményekre készíti fel az emberi lényeket. (Counsels to Parents and Teachers, 493-495. oldal)

Ellen G. White

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video