A gyógyító szolgálat

„A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala ővele.” (ApCsel 10:38)

Feladatunk egyértelműen: ahogyan az Atya küldte egyszülött Fiát földünkre, akképpen küld Krisztus is bennünket, tanítványait gyógyító missziós munkára. Isten akaratát követjük, amikor szent küldetését teljesítjük. Senki véleménye ne szabja meg, hogy mi képezze az őszinte gyógyító missziós munkát… Az igazi gyógyító missziós munka a mennyből származik, nem pedig földön élő embertől.

De ezzel a munkával kapcsolatban oly sok Istenre árnyat vető tevékenységet látunk, hogy el kell mondanom: A gyógyító missziós munka Istentől származik és az elvégzendő küldetések legdicsőbbike. Minden esetben Krisztus művével összhangban kell lennie. Akik Isten munkatársai, minden bizonnyal úgy mutatják be Krisztus jellemét, ahogyan Krisztus mutatta be Atyja jellemét, amíg e világon volt.

De același autor

A vég előtt

El kell mondanom, hogy a gyógyító missziós munkát Isten tisztítja meg a földi homálytól és magasztalja fel, hogy a világ előtt az Őt megillető helyet foglalja el. Amikor lelket romboló cselszövésekkel hozzák kapcsolatba ezt a munkát, befolyása megsemmisül. Ezért volt ebben a fejlődő műben oly sok zavarodottság, ami a jövőre nézve gondos megfontolást igényel… 

Ezen a téren az segíthet a legjobban, ha megértjük és követjük a földön valaha is élt legnagyobb Gyógyító Misszionárius küldetését. Semmi sem segíthet jobban, minthogy felismerjük ennek a munkának szentségét és azt, hogy ez milyen tökéletes összhangban van a Nagy Misszionárius életművével. A mi küldetésünk célja ugyanaz, mint Jézusé.

Miért küldte Isten Fiát az elbukott világra? Hogy ismertté tegye az emberiség előtt irántuk lángoló szeretetét. Krisztus úgy jött el, mint Megváltó. Működése során küldetésének a bűnösök megmentését tartotta. (Medical Ministry, 24. oldal)

Ellen G. White

Comentariile sunt închise

A gyógyító szolgálat 1 pe e-mail">
Primește devoționalele
pe e-mail
Abonează-te pentru a primi devoționalele pe e-mail în fiecare zi.
Te poți dezabona oricând prin link-ul de dezabonare din fiecare mesaj trimis.