A missziómunka támogatása

„Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, kincset gyűjtvén magoknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet.” (1Tim 6:18-19)

Krisztus egyházának küldetése a bűneik miatt kárhozatra kerülő bűnösök megmentése. Meg kell ismertetni az emberekkel Isten szeretetét, és a szeretet hatóerejével meg kell őket menteni Krisztusnak. Napjainkra az igazságnak el kell jutnia a föld legsötétebb zugaiba is, ennek a munkának azonban otthon kell elkezdődnie. Krisztus követői ne éljenek önző életet, hanem Krisztus Lelkétől átitatva dolgozzanak összhangban Vele.

Isten egy tervet készített népének, hogy legyen elegendő pénze az önfenntartó vállalkozásokhoz. Isten terve a tized rendszerében egyszerűségével és egyöntetűségével csodálatos. Hittel és bátran kell élni vele, hiszen isteni eredetű. Az egyszerűség és a használhatóság egyesül benne, megértése és megvalósítása nem kíván komoly tudást. Minden ember érezheti általa, hogy kiveszi részét az üdvösség becses művének véghezviteléből.

Minden férfi, asszony és fiatal Isten kincstárnoka lehet. Így nem lenne anyagi akadálya a nagy mű befejezésének, bátran szólhatna a világot figyelmeztető utolsó üzenet. A kincstár megtelnék, ha mindenki elfogadná ezt a rendszert, és az adakozók még csak szegényebbek sem lesznek. Minden áldozattal még komolyabban ragaszkodnának a jelenvaló igazság ügyéhez. „Kincset gyűjtvén magoknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet.” (1Tim 6:19)

Ha a módszeres jótékonyság tervét mindenki elfogadná és teljes mértékben meg is valósítaná, akkor a kincstárban állandó készlet halmozódnék fel. A jövedelem úgy folyna be, mint biztos medrű folyó, amelyet a jótékonyságok soha el nem apadó patakjai táplálnak. (East Michigan Banner; 1905. január 18.)

Ellen G. White

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video