„És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek
zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala.” (ApCsel 2:2)
Amikor pünkösd napján a Szentlélek lejött, olyan volt, mint egy sebesen zúgó erős szél. A Lélek akkor nem mérték szerint adatott, mert betöltötte az egész házat, ahol a tanítványok ültek. Hasonló mértékben adja nekünk is, amikor a mi szívünk is felkészült annak befogadására.
Minden gyülekezeti tag boruljon térdre Isten előtt, és őszinte imában kérje a Lélek kiáradását. Így kiáltson: „Uram, növeld hitemet! Add, hogy megértsem szavadat, mert az Igédben való jártasság fényt ad! Üdíts fel jelenléteddel! Töltsd be szívemet Szentlelkeddel, hogy úgy szerethessem testvéreimet, ahogy Krisztus szeret engem!”
Isten meg fogja áldani azokat, akik ily módon felkészülnek az Ő szolgálatára. Megértik majd, hogy a Lélek bizonyossága mit jelent, mert hit által fogadták el Krisztust. Krisztus vallása többet jelent a bűnök puszta megbocsátásánál. Azt jelenti, hogy a bűnt eltávolította, és az űrt betöltötte a Szentlélek. Azt jelenti, hogy az elmét mennyei fény világosítja meg, a szívet az önzéstől megüresíti és Krisztus jelenlétével tölti be. Amikor ez a munka befejeződik a gyülekezeti tagokban, akkor az élő és munkálkodó gyülekezetté lesz.
A legőszintébben kell törekednünk az egy akaratra és az egy közös célra. Egyedül a Szentlélek keresztsége emelhet minket erre a magaslatra. Jertek, önmagunkról lemondva készítsük fel lelkünket a Szentlélek befogadására, hogy nagy munkát végezhessen értünk, hogy ne azt mondhassuk: „Nézd mit teszek, mire vagyok képes”, hanem „Lásd meg Isten jóságát és szeretetét!”…
Beszélhetünk a Szentlélek áldásairól, de ha nem készítjük fel magunkat befogadására, mit használnak erőlködéseink? Küzdünk-e teljes erőnkből, hogy elérjük a Krisztusban élő férfi és nő magaslatát? Keressük-e, hogy beteljünk vele, mialatt az elénk kitűzött cél – jellemének tökéletessége – felé törekszünk? (Review and Herald, 1902. június 10.)
Ellen G. White
