Az előítélet és a fajgyűlölet falai leomlanak

„Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.
Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal 3:27-28)

Isten nem ismer el kiváltságot nemzetiségre, fajra, társadalmi osztályra való tekintettel. Minden embernek Ő az Alkotója. Minden ember egy családba tartozik a teremtés folytán, és mindnyájan egyek a megváltás által. Krisztus azért jött, hogy minden válaszfalat ledöntsön, hogy a templom minden zárt részét megnyissa, ennek következtében minden lélek szabad utat nyerjen ahhoz, hogy Istenhez járulhasson. (Christ’s Object Lessons, 386. oldal)

A Biblia vallása nem ismer el sem kasztokat, sem szín szerinti megkülönböztetést. Figyelmen kívül hagyja a társadalmi rangot, gazdagságot, világi tekintélyt. Isten az embert mint embert értékeli. Nála az értéket a jellem dönti el. Nekünk Krisztus lelkületét kell felismernünk, bárkiben rajzolódik is ez ki. (Testimonies, 9. kötet, 223. oldal)

Krisztus igyekezett megtanítani tanítványait arra az igazságra, hogy Isten országában nincsenek területeket elválasztó vonalak, társadalmi rétegek, arisztokrácia; el kell menniük minden néphez, mindenkihez elvinni a Megváltó szeretetének üzenetét. (The Acts of the Apostles, 20. oldal)

Amikor az igazi missziólelkület költözik az emberi szívbe, akkor leomlanak a felekezetieskedés, a kasztok szerinti és faji megkülönböztetés falai. Az előítéleteket elolvasztja Isten szeretete. (Review and Herald, 1896. január 21.)

Elválasztó falakat húztak a fehérek és feketék közé. De ezek az előítélet-falak Jerikó falaihoz hasonlóan maguktól leomlanak, amikor a keresztények követik Isten szavát, és egymáshoz köti őket Alkotójuk iránti legforróbb szeretetük, valamint a személyválogatás nélküli felebaráti szeretet. (Uo., 1895. december 17.)

Amikor a Szentlélek kiárad, akkor az emberiség győzni fog az előítéletek felett, és igyekszik az emberi lelkeket megmenteni. Elméteket Isten fogja uralni. Az emberi szívek úgy szeretnek majd, amint Krisztus szeretett. Egészen másként tekintenek a szín szerinti elválasztó vonalra, mint ezt ma teszik. Úgy szeretni, mint azt Krisztus tette, az elmét tiszta, mennyei, önzetlen légkörbe emeli fel. (Testimonies, 9. kötet, 209. oldal)

Ellen G. White

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video