Sátán haragja ébren

    „Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok. Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen.” (1Pt 5:7-8)

    Ha a világot meg kell győzni bűn tekintetében – mint Isten törvényének áthágóit -, azt az emberi eszközökön keresztül munkálkodó Szentlélek teheti meg. A gyülekezetnek le kell ráznia tetszhalott állapotát; mert az Úr meg akarja áldani népét, azokat, akik felismerik az elnyert áldásokat, és továbbítják azt tiszta és erőteljes fénysugárként. „És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok… és az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok.” (Ez 36:25-27)

    Ha a gyülekezet pusztasága olyanná lesz, mint egy termékeny mező, a termékeny mező pedig mint egy erdő, ez az Istennek népére kiáradt Szentlelke által van. A menynyei szolgálattevők régen várnak az emberekre, hogy a gyülekezet tagjai együttműködjenek velük abban a nagy munkában, amit el kell végezni. Rád is várnak. Olyan tágas a mező, olyan világos a terv, hogy minden megszentelt szív a szent ügy szolgálatába kíván állni.

    Ugyanebben az időben egy másik irányú erő a mélység minden hatalmát felkavarja. A gonosz angyalok munkái megnyilvánulnak a csalódások, megtévesztések, a katasztrófák, valamint a nem megszokott bűnözés esetei által. Miközben Isten elküldi a kegyelem angyalait, hogy az emberi eszközök által dolgozzanak, Sátán is működésbe hozza hadseregét, megsarcolja mindazokat, akik alárendelik magukat neki. Sok úr lesz és sok isten. Hallatszani fog a kiáltás: „Íme itt a Krisztus”, „Íme Ő itt van”. Sátán gonosz cselvetése nyilvánul meg mindenfelé, hogy elvonja figyelmünket a jelen kötelességéről. A hamis krisztus megjelenése csalóka reményt ébreszt azokban, akiknek elméje engedi magát becsapni. Az ébren levő gyülekezeti tagok sietve felkelnek, hogy a sátáni erők megnyilvánulásait valóságukban, az igazi világosság megvilágításában mutassák be az emberek előtt. (General Conference Bulletin, 1893. február 28.)

    Ellen G. White

    Sátán haragja ébren - 2019. „Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok. Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen.” (1Pt 5:7-8)
    Ellen White
    Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

    Din aceeași categorie

    „Íme az Isten Báránya”

    „Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Ján1,29)„Jánosnak természettől fogva ugyanolyan hibái...

    A hatalommal kísért igehirdetés

    „Azokban a napokban pedig eljött Keresztelő János, aki prédikált Júdea pusztájában. És ezt mondta: Térjetek...

    Isten kipótolja a hiányosságokat

    „Mint együtt munkálkodók, intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét.” (2Kor 6,1)„Vegyünk...

    A világnak szóló bizonyságtétel

    „A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember.”...

    Publicate astăzi

    Patru cadrane SWOT

    Ia-ți timp să analizezi și să inventariezi bagajul de lucruri pozitive și aspectele slabe. Mântuitorul avea des obiceiul să Se retragă și să Se reorganizeze personal în legătură cu Tatăl Său. I-a luat deoparte și pe unii dintre ucenici și le-a spus: „Luați timpul acesta pentru voi; pregătiți-vă pentru situațiile complicate ce vor urma!” El știe că nu ne cunoaștem suficient și uneori ne întreabă ca și pe ucenicul Petru: „Ești sigur de ceea ce crezi despre tine?” Lasă-te astăzi întrebat de El!

    Călăuzirea lui Dumnezeu

    El ne vede și ne aude. Atunci când suntem pierduți, fie în mod fizic, fie spiritual, tot ceea ce trebuie să facem este să cerem călăuzire. El este ajutorul, Protectorul și Refugiul nostru. Dumnezeu este atât de bun!

    Umili ca Hristos

    Isus era Dumnezeu, dar a luat chip de rob şi a devenit ascultător până la moarte, coborând până la marginile de jos ale umanităţii, pentru că El te iubeşte pe tine şi mă iubeşte şi pe mine. Eşti gata să fii ecoul Lui?

    Te vând şi te cumpăr când vreau eu!

    Rugăciunea noastră ar trebui să fie aceea de a avea înțelepciunea să-i valorizăm corect pe ceilalți, așa cum a făcut Mântuitorul! PROVOCARE: Să înțelegem că, indiferent câte avantaje am căpăta, nu este corect să vindem sau să cumpărăm pe cineva!

    „Íme az Isten Báránya”

    „Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Ján1,29)„Jánosnak természettől fogva ugyanolyan hibái...