„Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!” (Lk 21:36)
Azok, akik hívőknek vallották magukat, de felkészületlenül érik meg a nyomorúság idejét, kétségbeesetten, égő fájdalommal a világ előtt megvallják bűneiket, miközben a gonoszok ujjonganak gyötrelmük felett. Az ilyen személyek helyzete reménytelen.
Amikor Krisztus feláll és elhagyja a szentek szentjét, akkor a nyomorúság ideje kezdődik el és minden lélek sorsa megpecsételődött. Többé nincs engesztelő vér, ami megtisztítana a bűntől és a szennytől. Jézus elhagyja a szentek szentjét, és határozottan a királyi hatalom hangján szól: „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is. És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, a mint az ő cselekedete lesz.” (Jel 22:11-12)
Akik halogatták az Úr napjára való felkészülést, azok sem a nyomorúság ideje alatt, sem egyéb elkövetkező időben nem tudják bepótolni. Az igazak nem szűnnek meg kitartó esedezéssel, a haláltusa kiáltásával szabadulásért könyörögni. Semmilyen konkrét bűnükre nem tudnak visszaemlékezni, ám életükben kevés jót találnak. Bűneik előttük mentek az ítéletre, és nevük mellé a „megbocsátott” szót írták. Bűneik a feledés tengerébe merültek, nem marad emlékezetük. A biztos pusztulás fenyegeti őket, és mint Jákób mégsem hagyják hitük erejét csökkenni, csak mert imájukra nem érkezik azonnal válasz. Még amikor az éhség nyilallásait kell elviselniük, a fohászkodást akkor sem hagyják abba. Megkapaszkodnak Isten erejében, ahogy Jákób is megragadta az angyalt; és lelkükben ezt mondják: „Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.” (1Móz 32:26)
A gyötrelem és nyomorúság ideje a lelkiismeret erőfeszítését és határozott hitet követel, mely elviseli a szükséget és éhséget, és nem esik el a gyengeség miatt, habár kegyetlen próba alatt áll. A próbaidő az, amelyet ajándékba kapunk az Isten napjára való felkészülésre. (Signs of the Times, 1879. november 27.)
Ellen G. White
