„Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.” (Jel 3:21)
Győztesek lehetünk. Igen, mindenben és teljesen győztesek. Jézus meghalt, hogy utat készítsen nekünk a meneküléshez, hogy legyőzhessük minden hibánkat, ellenállhassunk minden kísértésnek, és hogy végül az Ő trónján ülhessünk. Kiváltságunk, hogy hitünk és üdvösségünk legyen. Isten hatalma az idők során nem lett kisebb. Most is ugyanolyan bőségben árasztja áldását, mint egykor; de az egyház elvesztette hitét, hogy kimondja, amit Jákób mondott, és küzdjön, ahogy ő tette: „Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.” (1Móz 32:26) A kitartó hit kezd eltűnni, de újjá kell élednie Isten népének szívében. Hirdetniük kell az áldást. Az élő hit mindig felvezet Istenhez és a dicsőséghez, a hitetlenség pedig levezet a sötétségbe és a halálba.
Sokan annyira belemerültek a földi gondokba és aggodalmakba, hogy kevés idejük jut az imára és alig érzik annak szükségességét. Talán megtartják az istentisztelet külső formaságait, de hiányzik belőlük a könyörgés igazi lelkülete. Így nagyon eltávolodtak a Példaképtől. Jézus, a mi példaképünk sok időt töltött el imával, és milyen komolyak, milyen buzgók voltak imái! Ha Ő, mint Isten szeretett Fia ilyen komolyságot, ilyen szenvedést tanúsított, mennyire szükségünk van nekünk – akik a mennyből kapjuk minden erőnket – arra, hogy egész lelkünk felinduljon az Istennel való küzdelemre.
Nem szabad megnyugodnunk, amíg minden felismert bűnünket meg nem bánjuk, mert kiváltságunk és kötelességünk hinni azt, hogy Isten elfogadott bennünket. Nem szabad másokra várnunk, hogy kijuttassanak minket a sötétségből és elnyerjék számunkra a győzelmet, hogy aztán élvezhessük azt. Ez az élvezet nem lenne tartós. Istent elveink, és nem érzelmeink alapján kell szolgálnunk. Magunknak kell kiharcolnunk a győzelmet reggel és este saját családunkban. Napi munkánk sem tarthat vissza ettől.
Időt kell szentelnünk az imára és miközben imádkozunk, hinnünk kell, hogy Isten meghallgat minket. Talán nem fogjuk mindig érezni az azonnali választ, de hitünk ekkor próbáltatik meg. Bebizonyíthatjuk, hogy bízunk Istenben és élő, kitartó hitünk van. (Review and Herald, 1883. szeptember 4.)
Ellen G. White
