A diadalmas Egyház

„Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még akik őt által szegezték is; és siratja őt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a Mindenható.” (Jel 1:7-8)

Istennek az a módszere, hogy a jelentéktelen dolgok napjait teszi az igazság és az igazságosság győzelmének kezdetévé. Ezért senkit se lelkesítsenek a kezdeti sikerek és ne csüggesszenek el a látszólagos gyengeségek. Isten jelenti népének a gazdagságot, a  teljességet és az erőt. Népével kapcsolatos szándékai erősek és megingathatatlanok, mint az örök hegyek.

Emlékezzünk arra, hogy az emberi erő nem alapíthatta meg Isten egyházát, de le sem rombolhatja azt. Korszakról korszakra a Szentlélek nyújtja az élet túláradó kútforrását… Győzelem vár mindazokra, akik szabályszerűen és Isten parancsaival összhangban küzdenek. Ők minden ellenállást le fognak győzni. Amint minden ellenséggel megküzdve előreviszik Isten művét, szent angyalok fognak őrködni felettük.

Krisztus arra kötelezte el magát, hogy segítséget nyújtson mindazoknak, akik csatlakoznak az ő seregéhez, hogy együttműködjenek vele a látható és láthatatlan ellenség elleni harcban. Ő megígérte, hogy vele együtt örökösei lehetnek az örökkévaló dolgoknak, s hogy királyokként és papokként uralkodhatnak Isten színe előtt. Akik ebben az életben hajlandóak osztozni a Megváltóval az alázatban, azok osztozni fognak az Ő dicsőségében is. Akik az Isten népével való együttnyomorgást választják a bűn ideigóráig tartó gyönyörűsége helyett, azok helyet kapnak Krisztus mellett a trónon.

Kapaszkodj erősen az élet Igéjébe! Az ellenállás viharát saját dühe fogja elemészteni. A zaj elcsitul. Végezd a Mester munkáját bátran és derűsen! Mennyei Atyánk, aki szelíd együttérzéssel figyeli választottait, megáld minden erőfeszítést, melyet az ő nevében tesznek. Munkája nem fog szünetelni, míg teljességre nem jut a győzelmes kiáltás közepette: „Kegyelem, kegyelem néki!” (Signs of the Times, 1900. november 14.)

Ellen G. White

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video