Gyűlölet vagy szeretet

„Ne mondd ezt: amiképpen ő cselekedett énvelem, úgy cselekszem ővele, megfizetek az embernek az ő cselekedete szerint.” (Péld. 24:29)


 
„Mikor még szeretetlenek, összeférhetetlenek, egymás között gyűlölködők voltunk, mennyei Atyánk már irgalmas volt hozzánk… Ha az Ő szeretetét magunkba fogadtuk, akkor ez a szeretet nemcsak azok iránt tesz bennünket barátságossá és szívélyessé, akik nekünk tetszenek, hanem a tévelygők, a bűnösök és a rosszakaratúak iránt is. Isten gyermekei azok, akik részesei az isteni természetnek. Nem a magas állás, nem a születés vagy a nemzetiség, nem a vallási kiváltságok tesznek bennünket az isteni család tagjaivá, hanem egyedül a szeretet, az olyan szeretet, amely minden embert átölel… Egyedül Isten Lelke ad szeretetet cserébe a gyűlöletért. A hálátlanokkal és gonoszokkal szemben tanúsított barátságos magatartás, a jóindulat azokkal szemben, akiktől semmit sem várhatunk, a mennyei királyi családhoz való tartozás ismertetőjele. Ez az a határozott bizonyíték, amellyel a Magasságos gyermekei igazolják küldetésüket.” (Gondolatok a Hegyi beszédről, Szeressétek ellenségeiteket c. fejezetből)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor