„Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el!” (Ésa. 40:30–31)
„Az alpesi sast gyakran leveri a vihar a hegyek szoros, mély útjaiba. A viharfelhők bekerítik a hatalmas hegyi madarat, sötét tömegük elzárja előle a napsütötte magaslatot, ahol fészke van. Fáradozásai, hogy feljusson, kilátástalannak látszanak. Ide-oda csapong, erős szárnyaival verdesi a levegőt, kiáltásával felkelti a hegyek visszhangját. Végül diadalkiáltással szökken fel a magasba, és a felhőket áttörve újra a ragyogó napfényre jut, messze elhagyva a homályt és vihart. Így lehetünk körülvéve mi is nehézségekkel, csüggesztő körülményekkel és sötétséggel. Hamisság, szomorúság, igazságtalanság zárhatnak körül bennünket. Olyan felhők takarhatnak el, amelyeket nem tudunk elűzni. Hiába küzdünk a körülmények ellen. A menekülésnek csak egyetlen útja van. A föld felett felhő és pára száll, a felhők felett azonban Isten világossága fénylik. A hit szárnyai segítségével az Ő jelenlétének napfényébe emelkedhetünk.” (Nevelés, Más hasonlatok c. fejezetből)
