„A nyelv szelídsége életnek fája, az abban való hamisság pedig a léleknek gyötrelme.” (Péld. 15:4)
„Jézus a szelídséget azok közé az erények közé számítja, amelyek alkalmasakká tesznek bennünket Isten országára… A romlott emberi természet mindig kész a vitatkozásra, de aki Krisztustól tanult, az megszabadult önző énjétől, a büszkeségtől és az uralomvágytól, lelkében békesség honol, mert önmagát Isten Lelkének adta át… Csak az önszeretet ronthatja meg békénket. Amíg önző énünk él, mindig készek vagyunk minden bántalom és sérelem ellen védekezni. Ha azonban önző lényünk már halott és életünk Krisztussal az Istenben elrejtett élet, akkor a velünk szemben éreztetett lekicsinylés nem fáj többé. Süketek és vakok leszünk a gúnnyal és bántalommal szemben.” (Gondolatok a Hegyi beszédről, Boldogok a szelídek c. fejezetből)
