Az együttmunkálkodáshoz alázat kell

„(Az Úr) igazságban járatja az alázatosakat, és az ő útjaira tanítja meg az alázatosakat.” (Zsolt. 25:9)


 
„Sokkal többet tehetne Isten népéért, ha az igazán alázatos lenne. De csak kevés ember van, akik által nagy dolgokat vihet véghez anélkül, hogy magabízókká válnának, és nem felejtenék el, hogy mennyire függnek tőle. Felfuvalkodottak és
magabízók vagyunk. Nem kérjük Isten tanácsát, hanem saját elgondolásunk szerint cselekszünk.

Az emberek által kigondolt, legfényesebb terv is haszontalanná válhat, ha nem kérték hozzá Isten tanácsát és segítségét. Eredményes lehet viszont a leggyengébbnek látszó terv is, ha Isten diktálta és van aki alázatos szívvel végrehajtsa…

Isten ma is kész együttmunkálkodni népével. Kész arra, hogy nagy tetteket hajtson végre általuk. Az egész menny vágyakozva vár arra, hogy az ember igénybe vegye Isten hatalmát és bölcsességét. Mert a menny Istene az, »aki mindent megcselekedhet, feljebb, hogynem mint kérjük, vagy elgondoljuk« (Ef. 3:20–21).” (Pátriárkák és próféták, Az első bírák c. fejezetből)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor