Articolul precedentMinden nap átadni
    Articolul următorO întâlnire cu Dumnezeu

    Hogyan lehet üdvösségre jutni

    „De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint, böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is! A szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez! Mert könyörülő és irgalmas ő, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, aki bánkódik a gonosz miatt.” (Jóel 2:12–13)

    
 
„A gyülekezet… inkább kész az aktív munkára, mint az alázatos odaszentelődésre, inkább hajlandó a külső vallásos szolgálatban való foglalatoskodásra, mint a szív belső munkájára. Az elmélkedést és az imádságot mellőzik a sürgés-forgás és a külső dolgok kedvéért. Az igazi vallásosság a szív megüresítésével és megtisztulásával kezdődik, és naponkénti ima által tápláltatik. Munkánk állandó előrehaladása és a megnövekedett lehetőségek büszkeséggel és önelégültséggel töltik el sokak szívét. Félő, hogy ez foglalja el Isten szeretetének a helyét… Böjtre, Isten előtti megalázkodásra és imára van szükség, hanyatló buzgóságunk és lankadó lelkiségünk miatt. Vannak kiegyensúlyozatlan elmék, akik olyan böjtöt kényszerítenek magukra, amelyet az Írás nem tanít… Farizeusi vallásuk nem Krisztustól való, hanem maguk alkották. A saját jócselekedeteikben bíznak az üdvösséget illetően. Hiábavaló módon azt remélik, hogy érdemszerző cselekedeteik révén megnyerik a mennyet, ahelyett, hogy a megfeszített, feltámadott és megdicsőített Üdvözítőre támaszkodnának, ahogy ezt minden bűnösnek tennie kellene.” (Bizonyságtételek I. kötet, 556–557. l.)

    Hogyan lehet üdvösségre jutni - 2020. „De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint, böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is! A szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez! Mert könyörülő és irgalmas ő, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, aki bánkódik a gonosz miatt.” (Jóel 2:12–13)
    Ellen White
    Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

    Din aceeași categorie

    Biztos menedék

    „Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, felmutatja a föld...

    A biztos prófétai szó

    „Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha...

    A mennyei kapukon át

    „Hit által vitetett fel Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az...

    Sátán utolsó hadjárata

    „Fiacskáim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok...

    Publicate astăzi

    Dubluri în casă

    Dacă ai măcar un lucru în dublu exemplar, atunci ești mult mai bogat decât foarte mulți care încă nu au reușit nici măcar cât tine. Nu uita să-I fii recunoscător lui Dumnezeu pentru tot ce ai!

    Vei merge acolo unde Dumnezeu te trimite?

    Mă rog ca, atunci când ești singură și tristă, să arunci asupra lui Dumnezeu toate îngrijorările tale. Lasă-L pe El să le ducă pentru tine. El a promis să-ți meargă alături la fiecare pas.

    O generație de înţelepţi

    Tu poţi deveni un mijloc prin care cei bătrâni să primească răspuns la cererea lor pentru ocrotire. E posibil ca Dumnezeu să te cheme să uşurezi poverile unui vârstnic care este sau nu un membru al familiei tale.

    Învață să asculți!

    Duhule Sfânt, vreau să învăț de la Tine cum să ascult eficient! PROVOCARE: Propune-ți astăzi să fii receptiv la mesajele copilului tău!

    Biztos menedék

    „Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, felmutatja a föld...