Emberi gyengeségnek és Isten erejének együttműködése

„A békességnek Istene megrontja Sátánt a ti lábaitok alatt, hamar.” (Rm. 16:20)


 
„Az üdvösséget együttmunkálkodás útján nyerjük el. A megtérő bűnös és Isten között szoros kapcsolat létesül… Az eredmény azonban teljesen Istentől függ. Csupán emberi erőfeszítések nem elegendőek, Isten segítsége nélkül teljesen értéktelen próbálkozások. Isten munkálkodik, és az ember is. Az embernek kell ellenállnia a kísértésnek, de az erőt ehhez Istentől nyeri. Így egészíti ki egymást egyrészt a végtelen bölcsesség, részvét és erő, másrészt a gyengeség, bűn és teljes tehetetlenség.” (Az apostolok története, Rómából írt levelek c. fejezetből) „Ha a lélek átadja magát Krisztusnak, akkor az új szívet új hatalom uralja. Olyan változás ment végbe, amelyet az ember önmagáért sohasem munkálhat: természetfeletti, mert természetfeletti elemet visz az ember lényébe. A Krisztusnak átadott lélek az ő erődjévé válik, melyet fenntart a lázadó világban… Csak ha átadjuk magunkat Krisztus irányításának, akkor nem uralhat bennünket a Gonosz.” (Jézus élete, A világ világossága c. fejezetből)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video