Egyed és igyad Krisztust

„Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem lakik és én is abban. Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek, akként az is, aki engem eszik, él énáltalam… A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet.” (Jn. 6:56–57, 63)


 
„Krisztus testét enni és vérét inni annyit jelent, mint befogadni őt személyes üdvözítőül, hinni, hogy megbocsátja bűneinket, és hogy ő teljesíti be életünket. Ha szeretetét szemléljük, elmélkedünk rajta, és magunkba szívjuk, akkor válhatunk természetének részeseivé. Ami a táplálék a testnek, az Krisztus a léleknek. A táplálék nem használhat, csak ha esszük, ha lényünk részévé válik. Krisztus sem jelent értéket számunkra, ha nem ismerjük őt, mint személyes üdvözítőnket. A csupán elméleti ismeret mit sem használ. Belőle kell táplálkoznunk, szívünkbe kell őt fogadnunk, hogy élete a mi életünkké váljék.

Szeretetét, irgalmát magunkba kell innunk… Amiképpen testi életünket a táplálék tartja fenn, úgy lelki életünket Isten igéje. Minden léleknek önmaga számára kell életet merítenie ebből a gazdag forrásból. Amiképpen magunknak kell ennünk, hogy táplálékhoz jussunk, úgy kell az igét is magunkhoz vennünk. Ne csupán mások közvetítésével szerezzük meg!” (Jézus élete, Válság Galileában c. fejezetből)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video