„Hogyha keseregne szívem, és háborognának a veséim, akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat te irántad. De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem.” (Zsolt. 73:21–24)
„Legalább annyira határozott kötelességünk, hogy ellenálljunk a lehangoltság és elégedetlenség gondolatainak és érzelmeinek, mint az, hogy imádkozzunk. Ha a menny felé törekszünk, hogyan haladhatnánk az Atyánk háza felé vezető úton gyászmenethez hasonlóan, nyögve, siránkozva? Az állandóan panaszkodó, felháborodó keresztények, akik azt gondolják, hogy a vidámság és boldogság bűn, nem rendelkeznek igazi világossággal…
Neveljük rá szívünket és ajkunkat, hogy Isten határtalan szeretetének dicséretét beszélje. Neveljük rá lelkünket, hogy legyen reményteljes… Sohase felejtsük el, hogy a mennyei Király gyermekei vagyunk, a seregek Urának fi ai és leányai.
Kiváltságunk, hogy békességünk legyen Istenben. Nincs-e okunk a hálára minden pillanatban, még akkor is, amikor láthatóan nehézségek vannak az utunkban?” (Boldog élet, A lélek befolyása a testre c. fejezetből)
