„Ettől fogva sokan visszavonultak az ő tanítványai közül, és nem jártak többé ővele. Mondta azért Jézus a tizenkettőnek: Vajon ti is el akartok-e menni? Felelt néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad.” (Jn. 6:66–68)
„Ma is sokan sértődötten zúgolódnak: »Kemény beszéd ez, ki hallgathatja őt?« (Jn. 6:60).
Dicséret és hízelgés jól esne a fülüknek, az igazságot azonban nem akarják hallani. Amikor tömegek követik őt… zúg a diadalkiáltás, hangosan dicsérnek, de ha a szíveket vizsgáló Szentlélek leleplezi bűneiket és megparancsolja, hogy hagyják el azokat, akkor hátat fordítanak, és többé nem járnak Jézussal. Mihelyt a csalódott tanítványok elfordultak Krisztustól, egy másik lélek vonta őket az irányítása alá… Jézus ellenségeit keresték, mert az ő szellemükkel érezték most már egynek magukat… Jézus megrendülten nézte egykori tanítványait, akik eltávoztak tőle… Kimondhatatlan szomorúsággal töltötte el, hogy együttérzését, szeretetét, kegyelmét visszautasították. Ezek az események tették őt a fájdalmak férfi ává, a szenvedés ismerőjévé.
Jézus a tizenkettőhöz fordult, és így szólt: »Vajon ti is el akartok-e menni?« (Jn. 6:67).Péter kérdéssel felelt: »Uram, kihez mehetnénk?«… Elhagyni Jézust, annyit jelentett, mint a ceremóniákhoz mereven ragaszkodó, becsvágyó emberek közé kerülni. Péter fejezte ki a tanítványok hitét: »Te vagy a Krisztus«. E horgony elveszítésének még a gondolata is félelemmel, fájdalommal töltötte el lelküket. Nélkülözni a Megváltót annyi, mint sötét, viharos tengeren hányódni.” (Jézus élete, Válság Galileában c. fejezetből)
