„Mivelhogy azért atyámfi ai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által… Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével…” (Zsid. 10:19, 22)
„Sokan azt a súlyos hibát követik el vallásos életükben, hogy érzelmeikre összpontosítják a fi gyelmüket. Egyetlen reményünk az, ha »feltekintünk a hit szerzőjére és bevégzőjére« (Zsid. 12:2). Benne találunk meg mindent, ami reményt, hitet és bátorítást kelt. Ő a mi igazságunk, vigaszunk és örömünk.
Aki magában keres megnyugvást, az elfárad és csalódni fog. Gyengeségünk és érdemtelenségünk tudata arra kellene hogy késztessen bennünket, hogy alázatos szívvel hivatkozzunk Krisztus elfedező áldozatára. Ha az ő érdemeire támaszkodunk, akkor nyugalmat, békét és örömöt találunk. Ő mindenkit megment, aki általa Istenhez járul.
Szükséges, hogy naponta, sőt óráról órára bízzunk Jézusban. Megígérte, hogy amilyen a bizalmunk, olyan lesz az erőnk is. Kegyelmével elhordozhatjuk a jelen terheit és elvégezhetjük kötelességeit. Menjünk Jézushoz és mondjuk el apróbb gondjainkat és tanácstalanságunkat csakúgy, mint nagyobb bajainkat. Bármi nyugtalanít, bármi gyötör, vigyük az Úr elé imában.
Amíg tudjuk, hogy minden lépésünkhöz Krisztus jelenlétére van szükségünk, addig Sátán kevés alkalmat talál arra, hogy kísértéseivel tolakodjék. Ellenfelünk átgondolt igyekezete arra irányul, hogy távol tartson minket legjobb és legmegértőbb barátunktól. Nem kellene senki mást teljes bizalmunkba fogadnunk, csak Jézust. Ő megad minden szükséges áldást, ha egyszerűen és bízva kérjük.” (Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 56, 58. l.)
