Articolul precedentInfluența
    Articolul următorÉrtékes vagy Istennek…

    Bennetek áldatnak meg…

    „Kevés az, hogy nékem szolgám légy… a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen.” (Ésa. 49:6)

    
 
„A lélekmentés szolgálatában a világ Megváltója a mi nagy példaképünk… Milyen hideg a szeretetünk, milyen gyenge az érdeklődésünk felebarátaink üdvössége iránt!… Aki csak megízlelte az eljövendő világ erejét, akár öreg, akár fiatal, akár tanult, akár tanulatlan, ugyanaz a lelkület ragadja magával, amely Krisztust is késztette. A megújult szív első mozdulata: másokat is elvezetni az Üdvözítőhöz. Akikben nem él ez a kívánság, azok azt bizonyítják, hogy kihűlt bennük az első szeretet. Alaposan meg kell vizsgálniuk szívüket az Ige fényénél, és Krisztus Lelke által új megtérésre törekedniük.

    Imádkozzanak, hogy mélyebben megértsék Jézus szeretetét, amely abban nyilvánult meg, hogy otthagyta a menny dicsőségét és eljött az elbukott világra, hogy megmentse a pusztulásra menetelőket…

    Azért nincs ma mélyebb vallásos buzgalom és odaadó egymás iránti szeretet a gyülekezetben, mert kihalóban van az igazi lélekmentő buzgóság. Testvéreim, meg akarjátok-e törni a varázslatot, ami fogva tart? Fel akartok-e ébredni ebből a renyheségből? Lássatok munkához!… Értéktelen az a vallás, amely nem hat megújítón a világra. Dolgozzunk együtt isteni vezetőnkkel! Az a kijelölt munkánk, hogy az örömhír magvát vessük. Isten felszólít, hogy egyik kezünkkel – a hittel – ragadjuk meg az ő hatalmas karját, a másikkal pedig – a szeretettel – nyúljunk a veszendő emberekért. Ez az Isten akarata, nekünk pedig a megszentelődésünkre válik.” (Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 137, 143. l.)

    Bennetek áldatnak meg... - 2020. „Kevés az, hogy nékem szolgám légy… a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen.” (Ésa. 49:6)
    Ellen White
    Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

    Din aceeași categorie

    Biztos menedék

    „Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, felmutatja a föld...

    A biztos prófétai szó

    „Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha...

    A mennyei kapukon át

    „Hit által vitetett fel Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az...

    Sátán utolsó hadjárata

    „Fiacskáim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok...

    Publicate astăzi

    Dubluri în casă

    Dacă ai măcar un lucru în dublu exemplar, atunci ești mult mai bogat decât foarte mulți care încă nu au reușit nici măcar cât tine. Nu uita să-I fii recunoscător lui Dumnezeu pentru tot ce ai!

    Vei merge acolo unde Dumnezeu te trimite?

    Mă rog ca, atunci când ești singură și tristă, să arunci asupra lui Dumnezeu toate îngrijorările tale. Lasă-L pe El să le ducă pentru tine. El a promis să-ți meargă alături la fiecare pas.

    O generație de înţelepţi

    Tu poţi deveni un mijloc prin care cei bătrâni să primească răspuns la cererea lor pentru ocrotire. E posibil ca Dumnezeu să te cheme să uşurezi poverile unui vârstnic care este sau nu un membru al familiei tale.

    Învață să asculți!

    Duhule Sfânt, vreau să învăț de la Tine cum să ascult eficient! PROVOCARE: Propune-ți astăzi să fii receptiv la mesajele copilului tău!

    Biztos menedék

    „Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, felmutatja a föld...