Az ima ereje

„Igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű, és imádsággal kérte, hogy ne legyen eső, és nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig.” (Jak. 5:16–17)


 
„Isten azért használhatta fel Illést Izráel történetének válsággal terhes óráiban, mert nagy hite volt. Miközben imádkozott, hitével megragadta a menny ígéreteit, és rendíthetetlenül imádkozott addig, amíg Isten nem válaszolt könyörgésére. Nem várt addig, amíg bebizonyosodott, hogy Isten meghallgatta. A menny támogatásának legkisebb jelére is kész volt vállalni mindent.

Amit Isten segítségével Illés meg tudott tenni, azt mindenki megteheti abban a szolgálatban, amelyet Isten művében kapott… Illés hitére van szükség ma a világon. Hitre, mely belekapaszkodik Isten igéje ígéreteibe, és nem tágít, amíg a menny meg nem hallgatja. Ez a hit szorosan összekapcsol Istennel, és erőt ad, hogy szembeszálljunk a sötétség hatalmaival. Isten gyermekei hit által »országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték, megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait« (Zsid. 11:33–34).” (Próféták és királyok, 100. l.)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor