A bűnbánat ereje

„(Jákób) küzdött az angyallal és győzött, sírt és könyörgött néki…” (Hós. 12:4)


 
„Jákób története biztosíték arra, hogy Isten nem veti el azokat, akiket a bűn ugyan a hálójába kerített, de őszinte bűnbánattal visszatérnek hozzá. Odaadása és bizakodó hite által nyerte el Jákób azt, amit elveszített akkor, amikor önerejével harcolt… Soha senki nem veszhet el, míg benne bízik.

A végtelen Isten tekintete előtt látható bűneink hosszú sora. Ez a lajstrom teljes, egyetlen törvényszegésünk sem hiányzik róla. De Isten, aki hajdan meghallgatta szolgái kiáltását, a hittel mondott imákat, megbocsátja bűneinket. Megígérte, tehát megtartja szavát.

Jákób esete bizonyítja a sürgető helyzetben mondott esdeklő ima erejét. Krisztus egyháza, de személyesen a keresztény hívők is, nem képességeik, műveltségük, gazdagságuk, vagy emberek kegyei által aratták a legnagyobb győzelmeiket.

Ilyen győzelmeket csak az ima titkos helyein, Isten fogadótermeiben lehet nyerni, amikor kihallgatáson jelenünk meg a világegyetem uralkodója előtt, és komoly, tusakodó hittel kapaszkodunk hatalmának erős karjába. Akik nem hajlandók
megtagadni minden bűnt, akik nem könyörögnek komolyan Isten áldásáért, azok nem is nyerhetik el. De mindenki, aki Jákóbhoz hasonlóan megragadja Isten ígéreteit, és oly kitartó, mint Jákób volt, győzni fog, miként Jákób is győzött.” (Pátriárkák és próféták, A küzdelmek éjszakája c. fejezetből)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video