„Mert általad táboron is átfutok, és az én Istenem által kőfalon is átugrom.” (Zsolt. 18:30)
„Keresztény életünk gyakran tele van veszedelmekkel és olyan kötelességekkel, amelyeket felettébb nehéz, szinte lehetetlen teljesítenünk. Képzeletünk sokszor küszöbön álló romlást, sőt halált láttat meg velünk. Isten hangja azonban tisztán csendül fülünkbe: »Indulj előre!«.Engedelmeskednünk kell ennek a parancsnak még akkor is, amikor nem látunk át a lelki vagy testi szemeink elé ereszkedett sötétségen, s már érezzük is a hideg hullámokat a lábunk körül. Azok az akadályok, amelyek meg akarják gátolni az előrehaladásunkat, sohasem tűnnek el előlünk, ha lelkünk ingadozik, vagy kételkedik. Ha mindaddig nem akarunk engedelmeskedni, amíg a bizonytalanság minden árnyéka el nem tűnik előlünk, és a vereség veszélye el nem hárul, akkor sohasem fogunk engedelmeskedni.
A hitetlenség ezt suttogja a fülünkbe: »Várj addig, amíg az akadályok el nem tűnnek és világosan nem látod az utat, amelyen járnod kell«. A hit azonban előre ösztönöz, »mert mindent hisz, mindent remél«… Az az út, amelyen Isten vezet bennünket – még ha pusztaságot vagy tengert szel is keresztül –, mindenkor a biztonság ösvénye.” (Pátriárkák és próféták, A kivonulás c. fejezetből)
