„Amikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, a csonkabonkákat, a sántákat és a vakokat. Boldog leszel, mivelhogy nem fi zethetik vissza néked, mert visszafi zettetik majd néked az igazak feltámadásakor.” (Lk. 14:13–14)
„Krisztus ezekkel a szavakkal állítja szembe a világ haszonleső szokásait az önzetlen szolgálattal, amire ő példát mutatott. Az ilyen szolgálat fejében nem ígér világi nyereséget és elismerést. »Majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor « – mondja. Akkor nyilvánvaló lesz életünk gyümölcse, akkor learatjuk majd azt, amit vetettünk. Legyen ez gondolat serkentés és bátorítás Isten minden munkása számára.
Istenért végzett munkánk ebben az életben gyakran csaknem gyümölcstelennek látszik. Jótettre való igyekezetünk komoly és kitartó lehet, többnyire mégsem látjuk az eredményét. Úgy tűnik, hogy igyekezetünk kárba vész… A munkásnak szembe kell szállnia az akadályokkal, az ellenállással és a keserű, szívfájdító csüggedéssel… Mindezek ellenére áldott jutalomnak tartja Isten munkáját… Tudja, hogy a dicsőség Urával működik együtt. Ez a gondolat megédesíti fárasztó munkáját, megedzi akaratát, megacélozza lelkét.
Isten napján mindenki, aki eszközül szánta oda magát a Szentlélek munkálkodásához, meg fogja látni életének gyümölcseit. A szegény özvegy, aki az Úr kincstárába helyezte el két fi llérét, alig értette, mit is tett. Önfeláldozó példája azóta ezrek szívére hatott, minden korban. Ajándékokat szerzett Isten kincstára számára. Segített misszióállomásokat eltartani, kórházakat alapítani, szegényeket táplálni, mezíteleneket felruházni… és hirdetni az igazságot… Isten napján az özvegy megláthatja majd tettének hatását… Milyen is lesz azoknak a hálája, akik a menny udvaraiban üdvözölni fognak bennünket, akik aggódó szeretettel viselték szívükön a sorsunkat, hogy üdvözülhessünk! Akik nem a maguk kedvtelésére éltek, hanem az emberek áldására, hogy fog ujjongani a szívük a meglepetés örömmámorától! Valóság lesz számukra az ígéret: »Boldog leszel, mert megfi zettetik néked az igazak feltámadásakor«.” (Bizonyságtételek VI. kötet, 305–306, 310, 312. l.)
