„Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, nyisd szét a te szád és betöltöm azt!” (Zsolt. 81:11)
„Gilgálban történt, amikor még tartott az éhség, hogy Elizeus próféta száz embert táplált egy »Baál Sálisából« jövő férfi ajándékából, aki a következőket hozta: »Első zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret és megzsendült gabonafejeket az ő ruhájában«. Az ajándék érkezésekor Elizeus ezt mondta az ő szolgájának: »Add a népnek, hadd egyenek. Felelt az ő szolgája: Minek adjam ezt száz embernek. Ő pedig mondta ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek és még marad is. És eleikbe adta, és ettek és még maradt is belőle, az Úr beszéde szerint« (II. Kir. 4:42–44).
Az Úr Jézus azóta is – ha nem is mindig ilyen feltűnően és kézzel foghatóan – újra és újra betöltötte az emberek szükségletét. Ha tiszta lelki látásunk lenne, hamarabb felismernénk, hogy Isten könyörületesen bánik az emberrel. Az ő áldása nyomán lesz a kicsiny mennyiség is elegendő. Isten keze meg tudja százszorozni a keveset. Készleteiből asztalt terít a kietlenben… Krisztus földi szolgálata idején, amikor hasonló csodát tett, ugyanaz a hitetlenség mutatkozott meg, mint ami a régi időkben. »Minek adjam ezt száz embernek?« – kérdezte Elizeus szolgája. Amikor Jézus megparancsolta a tanítványoknak, hogy adjanak enni a tömegnek, ezt válaszolták: »Nincs nekünk több öt kenyerünknél és két halunknál, hanemha elmegyünk, és mi veszünk eledelt az egész sokaságnak « (Lk. 9:13).
Ez a lecke Isten gyermekeinek szól minden korban. Amikor feladattal bíz meg az Úr, senki se vizsgálgassa, hogy vajon észszerű-e a parancs, vagy mit is eredményezhet engedelmes fáradozása. A kezünkben levő készlet talán sokkal kevesebbnek tűnik, mint amennyire szükség van, de az Úr kezében a szükségesnél is többnek bizonyul majd. Világosabban kellene látnunk hogyan, miként viszonyul Isten azokhoz, akiket az ő Fia odaajándékozásával vásárolt meg. Jobban kellene hinnünk Isten földi egyháza előrehaladásában. Erre a látásra és hitre van nagy szüksége az egyháznak ma. Ne vesztegessük az időt a látható erőforrások hiányának a panaszolására! Lehet, hogy a látszat keveset ígér, de a tetterő és az Istenbe vetett bizalom feltárja a tartalékokat. A hálaadással és áldáskéréssel hozzá vitt ajándékot megsokszorozza, amint megszaporította egykor a próféta ifjaknak és az elcsigázott tömegnek adott táplálékot.” (Próféták és királyok, 142, 153. l.)
