Szeret az Úr!

„Mert kedveli az Úr az ő népét, és a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg.” (Zsolt. 149:4)


 
„Ha az ő szeretetében szabaddá leszel, akkor majd túltekintesz az idegesítő megpróbáltatásokon is. Gondolj arra, amit Jézusnak kellett elviselnie érted, s ne feledd el, hogy az a szenvedés, amiben most vagy, annak az örökségnek a része, amit mi, keresztények kaptunk, hogy részt vegyünk az ő szenvedésében, hogy társai lehessünk az ő dicsőségében is. 

Ha magad próbálod hordozni, összezúznak a terheid. Súlyos felelősség nehezedik rád. Jézus tud erről, és nem hagy magadra, ha te nem hagyod el őt. Megtiszteled, ha rá, mint Teremtődre bízod a lelkedet. Nem azt várja tőled, hogy a magad erejével hordozd a súlyos felelősségeket. Csak higgy és meglátod Isten szabadítását… Jézus azt akarja, hogy boldog és vidám légy. Azt akarja, hogy istenadta képességeid segítségével tégy meg mindent, amit tudsz, s a többit bízd rá. Ő megsegít és embereket támaszt, akik segítenek terheid hordozásában.

Ne hagyd, hogy a rosszindulatú szóbeszéd bántson. Kíméletlenül szóltak Jézushoz is. Te is követsz el hibát, okot szolgáltatva olykor a kemény megjegyzésekre, de Jézus sohasem érdemelte meg az ilyen bánásmódot. Tiszta, szeplőtlen és romlatlan volt. Ne várd el, hogy jobb helyzeted legyen ez életben, mint a dicsőség fejedelmének volt.

Fájdalmasan érint, ha azok közül lesz valaki az ellenségeddé, akiért sokat tettél. De csaknem ugyanezt teszed te is, amikor hátat fordítsz Jézusnak. A legjobb barátod ő, mindent megtett, hogy kivívja a szeretetedet… Vannak a gyülekezetben hűtlen tagok, akik sokkal rosszabbul bánnak Jézussal, mint veled. Ha ma a földön járna, bántalmaznák, szidalmaznák, rágalmaznák őt… Pihenj meg az ő árnyékában. Bölcsességre van szükséged és Jézus adni is fog neked. Ne kételkedj! Minél többet félreértenek, félremagyaráznak, annál több a bizonyíték, hogy a Mesterért dolgozol, s annál jobban kell ragaszkodnod Megváltódhoz. Minden nehézség ellenére légy nyugodt, zavartalan, türelmes, elnéző! Ne gonosszal, hanem jóval fizess a gonoszért! Nézz a létra legfelső fokára! Isten áll ott. Dicsősége ráragyog minden mennybe igyekvő lélekre. A létra maga Jézus. Menj fel rajta,  kapaszkodj bele, s nemsokára belépsz az Úr örök országába.” (Bizonyságtételek VIII. kötet, 126, 131. l.)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor