„Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt. 5:16)
„A világnak olyan emberekre van a legnagyobb szüksége, akiket nem lehet eladni, és nem lehet megvenni. Olyan emberekre, akik a lelkük mélyéig igazak és becsületesek. Olyan emberekre, akik nevén merik nevezni a bűnt, és akik az iránytű pontosságával teljesítik kötelességüket. Olyanokra, akik kiállnak az igazság mellett, szakadjon bár az ég! Az ilyen jellem azonban nem a véletlen műve, és nem is a Gondviselés különleges kegyének tulajdonítható. A nemes jellem az önfegyelem gyümölcse, amely akkor alakul ki, ha az ember alacsonyabb rendű természetét alárendeli a magasabb rendűnek, ha önmagát Isten és az emberek szolgálatára, a szeretet szolgálatára szenteli.
Az ifjúság lelkébe kell vésnünk azt az igazságot, hogy amit adományként kaptak, az nem a sajátjuk. Az energia, az idő, az értelem mind csak Isten tulajdonából kölcsönkapott kincsek. Azért minden ifjúnak el kell határoznia, hogy a lehető legjobban használja fel őket. Minden ifjú olyan termő ág, amelyről Isten gyümölcsöt vár, olyan sáfár (vagyonkezelő), akinek növelnie kell a tőkét, olyan világosság, akinek világítania kell e világ sötétségében.” (Nevelés, A nagy emberek élete c. fejezetből)
