„Mert nem noszogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Isten teljes akaratát… Senkinek az ezüstjét vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam, sőt ti magatok tudjátok, hogy a magam szükségleteiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodnak.” (Ap. csel. 20:27, 33–34)
„Az emberiség egyik legnagyobb tanítója, Pál, elfogadta a szerény és a magasabb rendű kötelességeket egyaránt. Felismerte a fi zikai és szellemi munka egyenértékű szükségességét.
Kézműves munkával tartotta fenn magát, miközben a művelt világ nagy központjaiban hirdette az evangéliumot.
Pál nagy szellemi képességekkel rendelkezett, és élete, munkássága ritka bölcsesség erejét bizonyította. Olyan bölcsessége volt, amely képes a gyors meglátásokra és szívbeli együttérzést tud tanúsítani, amely az embereket egymáshoz vonja, és azt a vágyat oltja beléjük, hogy a jobbik természetüket kövessék, hogy ezáltal egy értelmesebb életre lelkesítse, ihlesse őket…
A szolgálatban találta meg Pál élete örömét. Ki tudná felmérni élete munkájának eredményeit? Az összes áldásos befolyás között, amelyek enyhítik az emberiség szenvedéseit és életünket a halhatatlanság reménységével dicsőítik meg, mily sok köszönhető Pál és munkatársai fáradozásának!… Mennyit ér az ilyen élet, amely Isten eszköze lehetett mérhetetlenül sok jó és áldott dolog megvalósításában és elindításában? Mi lesz majd az értéke az örökkévalóságban, amikor e munka eredményei mind megmutatkoznak és tanúskodni fognak?” (Nevelés, A nagy emberek élete c. fejezetből)
